Van-e joga a betegnek elutasítani a gyógykezelést?

A betegnek belátási képességgel kell rendelkeznie ahhoz, hogy visszautasítson kezelést, vagyis értenie kell: mi történik, ha elutasítja és mi, ha elfogadja a kezelést. Azt pontosan szabályozza a jog, hogyan kell tájékoztatni a beteget a kezelések, illetve azok elmaradásának várható következményeiről. Az orvosok azonban az életben gyakran kényszerülnek egyedül dönteni – fogalmazott dr. Kovács József, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének professzora.

“Magyarországon egy felnőtt ember visszautasíthat mindenféle gyógymódot, kivéve életmentő vagy életfenntartó kezelést. Ám ezt is visszautasíthatja akkor, ha olyan betegségben szenved, ami orvosi kezelés ellenére is rövid időn belül nagy valószínűséggel halálhoz vezet” – mondta el a professzor az InfoRádiónak.

“Ez a szigorú korlát érvényes Magyarországon, vagyis akinek meg lehetne menteni az életét, mert nem szenved olyan betegségben, az nem utasíthat vissza akut életveszélyben életmentő vagy életfenntartó kezelést. Az viszont, aki halálos betegségben szenved, bizonyos körülmények között, bizonyos feltételekkel megteheti ezt” – magyarázta Kovács József.

A magatartástudományi intézet professzora rámutatott, hogy ha valakinek nincs belátási képessége és ez semmilyen módon nem állítható helyre, akkor helyettesíteni kell a döntését. Ez a személy az is lehet, akit a beteg megnevez, de legtöbbször a gyakorlatban a közeli hozzátartozó dönthet, tehát az, aki egy lakásban él a beteggel és ismeri az ő értékrendjét.

“De a beteg hozhat egy úgynevezett élő végrendeletet is, amelyben tudathatja: mit szeretne, ha már nincs akaratnyilvánításra képes állapotban” – jelezte a professzor.

Kovács József elmondta, hogy ha egy halálos beteg visszautasítja a kezelést, arra vonatozóan igen szigorú a magyar jog szabályozása. Várakozási időt írnak például elő, emellett három orvosnak, köztük egy pszichiáternek is meg kell vizsgálnia a beteget.

“Ám azt kell mondani, hogy ez a gyakorlatban nem nagyon érvényesül, mert ez nagyon bonyolult folyamat és nem nagyon életszerű, a törvényi szabályozás tehát nem igazán megnyugtató. A hagyományos paternalisztikus orvos-beteg viszonyban ilyenkor az orvosra terhelődik rá a feladat, hogy ezeket a döntéseket meghozza” – mutatott rá Kovács József.

Hozzátette: nagyon sokáig ez így működött az egész világon, az orvos egyedül volt kénytelen dönteni, mert a beteget nem tudta ebbe bevonni. Az újabb szabályozási mechanizmusok tulajdonképpen azt tennék lehetővé, hogy az orvos bevonhassa a döntésbe a beteget akkor is, amikor már nem lehet őt megkérdezni.

“Nagyon fontos, hogy a jogszabály szigorú legyen az ilyen esetekben, de életszerűbbé, gördülékenyebbé szükséges tenni az eljárást. Úgy kellene megváltoztatni a szabályozást, hogy a beteg és az orvos is sokkal könnyebben tudja igénybe venni a kezelés elutasítását – és itt egyáltalán nem lazításról van szó” – húzta alá a magatartástudományi intézet professzora.

Hozzáfűzte: alapvető, hogy a jog szigorúan lépjen fel és érvényesíthetővé tegye a beteg jogát, ugyanakkor azt is, hogy felelősséggel szülessenek ezek a döntések.