Előadói verseny klinikai onkológus szakorvos jelöltek számára

A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság X. Jubileumi Kongresszusának keretében előadói versenyt hirdet klinikai onkológus szakképzésben részt vevő, de szakvizsgával még nem rendelkező rezidensek, szakorovosjelöltek számára.

A verseny célja nyilvános fórum biztosítása a fiatal onkológus jelöltek előadói képességeinek fejlesztéséhez, szakmai fejlődésének elősegítéséhez. A résztvevőknek 12 perc áll rendelkezésre az előadás megtartására, amit 3 perc diszkusszió követ.
A prezentáció témája szabadon választható, bármely a klinikai onkológia tárgykörébe tartozó, aktuális és gyakorlati vonzattal bíró problémakört érinthet. Saját kutatási eredmények az előadás részét képezhetik, de ez nem előírás. A nevezéshez az előadás absztraktjának elküldése szükséges a klinikaionkologia@gmail.com e-mail címre.  A prezentációkat 5 tagú zsűri értékeli előre meghatározott szempontrendszer alapján.
A szakmai szempontok mellett az értékelésben kiemelt jelentőséget kap az előadói teljesítmény (facilitátori készség, interakció kialakítása a közönséggel, vitakészség) megítélése. A verseny első 3 helyezettje díjazásban részesül.

Az előadások értékelésének szempontjai:
Az előadásokat 5 tagú zsűri értékeli, a zsűri tagjai az MKOT vezetőségi tagjai közül kerülnek ki.
Az értékelés az alábbi pontrendszer alapján történik:

  • A téma aktualitása, gyakorlati jelentősége: 1-5 pont
  • A prezentáció szakmai tartalma: 1-5 pont
  • A PPT formátumú prezentáció külalakja, áttekinthetősége: 1-5 pont
  • Előadói készség, közönséggel való interakció: 1-5 pont
  • Vitakészség: 1-5 pont

Helyszín:
Budapest Marriott Hotel,
MKOT X. Jubileumi Kongresszusa

Időpont:
2018. november 9.

Nevezés:
Az előadás absztraktjának elküldése a klinikaionkologia@gmail.com e-mail címre, a tárgyban kérjük feltüntetni „MKOT PÁLYÁZATI JELENTKEZÉS”.

Nevezési határidő:
2018. október 1.

Díjazás:

  • 1. helyezett: ESMO 2019, Barcelona kongresszusi részvétel támogatása (Richter Gedeon – MKOT díj)
  • 2. helyezett: CEOC 2019, Best of ASCO meeting, Opatija (Mylan – MKOT díj)
  • 3. helyezett: CEOC 2019, Best of ASCO meeting, Opatija (Med Gen-Sol – MKOT díj)