Felhívás

• Nincs találat

Ultimátum a rákkutatási eredmények nyilvánosságáért

Új rákkutató központ létrehozását jelentette be és az állami támogatás megvonásával fenyegette meg a kutatási eredményeiket eltitkoló intézményeket Joe Biden amerikai alelnök Washingtonban.

Joe Biden, az USA alelnöke

Joe Biden, az USA alelnöke

„Azt hiszem, az elkövetkező öt évben elvégezhetjük azt a munkát, amelyhez normális esetben tíz évre lenne szükség” – fogalmazott a politikus. „Számítanak a napok is és a percek is”.

Joe Biden személyes ügyének is tekinti a rákbetegség elleni harcot, mert a fia tavaly májusban, 46 évesen, agydaganatban hunyt el. Amint azt az MTI washingtoni tudósítója jelentette, az alelnök bejelentette, hogy az országos élelmiszer- és gyógyszer felügyeleti hivatalán (FDA) belül újabb onkológiai központot hoznak létre, amely összehangolja és felülvizsgálja az FDA alá tartozó kórházak és kutatóközpontok rákkutatását. Még három ilyen onkológiai központot hoznak létre, s ezektől azt remélik, hogy felgyorsul a gyógyszerek és a gyógymódok szövetségi engedélyezési folyamata, ezzel pedig a tudományos kutatások eredményeinek mielőbbi gyakorlati megvalósítása. Joe Biden élesen bírálta egyes rákkutatók közösségét, mert szerinte gyakran eltitkolják, sokáig nem hozzák nyilvánosságra kutatási eredményeiket és adatbázisaikat, s ezzel lassítják az összefogást és az egymás eredményeire is épülő, hatékony rákellenes küzdelmet.

Az alelnök ígéretet tett arra, hogy alaposan kivizsgáltatja, igaz-e ez a gyakorlat, és ha bebizonyosodik, akkor személyesen intézkedik annak érdekében, hogy az adófizetők pénzeiből folyósított dollármilliós támogatásokat megvonják az adott közösségektől. Emellett egy esztendős ultimátumot adott a rákkutató intézményeknek arra, hogy eredményeiket és adatbázisaikat hozzáférhetővé tegyék. A politikus szerint a világ fordulóponthoz érkezett a rákbetegség gyógyításában, csakhogy az áttöréshez vezető úton maguk a rákkutató közösségek jelentik a legnagyobb akadályt. „Ezért senki nem hibáztatható, de meg kell oldanunk ezt a problémát” – mondta Biden. Ostorozta a gyógyszergyártókat is, akik szerinte indokolatlanul magas árakat szabnak készítményeiknek, így azokhoz csak a tehetősek jutnak.

A rákbetegség elleni harc új programját Obama elnök idén januárban, az Egyesült Államok helyzetéről elmondott kongresszusi beszédében jelentette be. A szövetségi program lényege a köz-, és magánforrások növelése, valamint az információk megosztásának javítása a daganatos betegségek elleni harcban. A program irányításával Obama elnök Joe Bident bízta meg.

Amint arról portálunkon beszámoltunk, Joe Biden hatalmas érdeklődéssel várt beszédet mondott a 2016-os ASCO kongresszuson is.