Továbbképzés: a nemi betegségek színe és fonákja

A MOTESZ égisze alatt egy kifejezetten a nemi betegségekre fókuszáló, továbbképző rendezvényt szerveznek, ahol gyakorló orvosok számára is betekintést nyújtanak a szexuális úton terjedő betegségek (STI) igen változatos, igen aktuális tematikájába.

„A nemi betegségek (STI) színe és fonákja – interdiszciplináris kaleidoszkóp gyakorló (házi) orvosok számára” című szekció célja, hogy eloszlassa azokat a tévhiteket, melyek szerint a klasszikus nemi betegségek, így a gonorrhoea és a szifilisz rég letűnt, ritka kórképek; ezek a fertőzések csak bizonyos rizikócsoportokat sújthatnak és jellegzetes tüneteikről könnyen felismerhetőek, vagy, hogy ez a szakterület kizárólag a nemigyógyászok felkészültségét és szakmai alapismereteit követeli meg. Az előadássorozatban a teljesség igénye nélkül felvonultatják az aggasztó hazai és nemzetközi járványügyi adatokat és trendeket; beszámolnak az újonnan, új szerepkörben felbukkanó STI kórképekről; a korszerű diagnosztikai módszerekről, terápiás eljárásokról és prevenciós lehetőségekről, így a vakcináció előnyeiről is. Kitérnek az STI megbetegedések differenciáldiagnosztikai nehézségeire, a leggyakoribb rizikócsoportokra, valamint a kezeletlen kórképek szövődményeire.

Logo_STITarsasagIdőpont: 2018. november 24.
Helyszín: Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központ Szent-Györgyi Albert terem
(1094 Budapest, Tűzoltó utca 37-47.)

Moderátor: Dr. Várkonyi Viktória, a Magyar STI Társaság elnöke

Program
9:00-10:00: Regisztráció

10:00-10:05: Megnyitó
Dr. Várkonyi Viktória

10:05-10:25: Venerológia – az infektológia sötét lova
Dr. Várkonyi Viktória (Belvárosi Orvosi Centrum)

10:25-10:45: Nemi betegségek (syphilis, gonorrhoea, lymphogranuloma venereum) felismerése az általános
orvosi gyakorlatban. Mi a teendő?
Dr. Várkonyi Viktória (Belvárosi Orvosi Centrum)

10:45-11:05: STI jelentősége a férfiak nemzőképességében és szexuális egészségében
Dr. Kopa Zsolt (Semmelweis Egyetem, Urológiai Klinika)

11:05-11:25: A szifilisz reneszánsza – rizikócsoportok és laboratóriumi diagnosztika napjainkban
Dr. Balla Eszter (Országos Közegészségügyi Intézet)

11:25-11:45: Érdekes syphilises esetek – Amit a háziorvos is jó, ha tud!
Dr. Együd Katalin (SzSzBMK, Jósa András Oktatókórház, Bőr- és Nemibeteggondozó Intézet)

11:45-12:05: Szexuális úton terjedő fertőzések szerepe a női kismedencei gyulladás kialakulásában
Dr. Sziller István (Szent Imre Egyetemi Oktatókórház)

12:05-12:55 Szendvicsebéd

12:55-13:15: HPV update – a nemigyógyász szemével
Dr. Tisza Tímea (Belvárosi Orvosi Centrum)

13:15-13:35: HPV update – szülészeti,onkológiai és prevenciós vonatkozások
Dr. Melczer Zsolt (SE. II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika)

13:35-13:55: A CMV fertőzés korszerű laboratóriumi diagnosztikai lehetőségei
Dr. Csire Márta (Országos Közegészségügyi Intézet)

13:55-14:15: A hepatitis C vírus fertőzés korai felismerése az extrahepatikus tünetek segítségével, a modern,
antiviralis kezelés sikerének kulcsa
Dr. Podányi Beáta (Dermacor Legal Bt.)

14:15-14:35: HIV-fertőzés – klinikai tünetek, modern kezelés, életkilátások
Dr. Szlávik János (DPC, Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet)

14:35-15:00 Diszkusszió
Dr. Várkonyi Viktória

A rendezvényen való részvétel ingyenes, akkreditációja folyamatban van.
Jelentkezés: a www.motesz.hu oldalon online, vagy az innen letölthető jelentkezési lap kitöltésével az info@motesz.hu e-mail címen.