Teltház lesz a Daganatos Betegek Napján

Óriási érdeklődés kíséri a Daganatos Betegek Napját, amelyet a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság IX. Kongresszusához csatlakozva szervez meg a betegek számára, a helyszín korlátozott befogadóképessége miatt le kellett zárni a regisztrációt.

2010-ben is teltházas érdeklődés kísérte az MKOT Daganatos Betegek Napját

2010-ben is teltházas érdeklődés kísérte az MKOT Daganatos Betegek Napját

Az ország minden részéből mintegy háromszáz daganatos beteg érkezik 2016. november 16-án a Daganatos Betegek Napjára Budapestre. Az MKOT 2016. novemberi kongresszusa keretében ebben az évben is országos fórumot szerveznek a daganatos betegek számára, hogy első kézből nyújtsanak információkat és hasznos tudnivalókat az érintetteknek. A Gyógyulj Velünk Egyesület, a Magyar Rákellenes Liga és a Tűzmadár Alapítvány összefogásával szakmai előadások hangzanak el, a betegek interaktív fórum keretében számolhatnak be saját tapasztalataikról, s kiscsoportos foglalkozások keretében ismerhetnek meg segítő lehetőségeket.

A nagy érdeklődésre tekintettel a szervezőiroda október végén lezárta a jelentkezési lehetőségeket. A programról a Rákgyógyítás Magazin 2016. téli lapszáma részletes beszámolót közöl, ezáltal az információk országszerte eljuthatnak a daganatos betegekhez és hozzátartozóikhoz.

Programtervezet:
9.00 – Regisztráció

10.00 – 10.15: Megnyitó

10.00 – 10.05 : a Gyógyulj Velünk Egyesület elnökének köszöntője

10.05 – 10.10: a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság elnökének köszöntője
Dr. Pajkos Gábor, az MKOT elnöke

10.10 – 10.15: A 10 éves Rákgyógyítás.hu portál kiadójának köszöntője
Prof. Dr. Bodoky György felelős kiadó, az MKOT tiszteletbeli elnöke

10.15 – 10.35: Immunterápiák és immunerősítők – Remények, korlátok és félreértések
Dr. Lakatos Gábor, onkológus, Egyesített Szent István és Szent László Kórház, Budapest

10.35 – 10.55: Lehetne a halál helyett az életre fókuszálni? Áthangolható maradandóan a beteg lélek?
Rohánszky Magda, onkopszichológus, Tűzmadár Ház, Budapest

10.55 – 11.15: A rákbetegek becsapásának legjobb módszerei. Hol maradnak el a drága csodák?
Dr. Zupkó István, Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Intézet

11.15 – 11.25: Mozdulj! Lélekgyógyító mozgásprogram

11.25 – 11.40: Minden rákbeteg javíthat az életkilátásain és életminőségén – Mozgásformák a hosszabb és könnyebb életért
Seregély Bea, gyógytornász

11.40 – 12.00: Mit egyek, hogy jobban legyek? – Diéták rákbetegeknek: divatok és tények
Kisa Judit, dietetikus

12.00 – 13.00: Ebéd

13.00 – 13.45: Kiállnak a rákbetegek, akik kiálltak önmagukért
Moderátor: Rohánszky Magda

  • Hogyan értett szót az orvosával? (frusztrált emberek, ha találkoznak)
  • Miért fordult pszichológushoz, dietetikushoz, gyógytornászhoz, miben segítettek?
  • Pozitív példák, előítéletek, tévhitek lebontása, betegek és orvosok nézőpontjainak megjelenítése

13.45 – 15.15: Interaktív kiscsoportos foglalkozások

  • Onkológus köpeny nélkül – „Konzultációs” lehetőség Dr. Lakatos Gábor és Dr. Szondy Klára
    onkológusokkal
  • Ki tehet mindenről? – Családi történet és elfedett titkok a betegség hátterében, Heiliger-féle családállítás Angster Mária pszichoterapeutával
  • Teljesebb élet a diagnózistól függetlenül? A megélt pillanat ereje – tudatosság-tréning Rohánszky Magda onkopszichológussal
  • Rázza ki magából a betegséget! A zene és a mozgás ereje: miért nem szól gyakrabban a muzsika? Zumbaóra

15.15 – 15.30: Kávészünet

15.30 – 16.30: Műhelybeszámolók és nyílt fórum a szakemberekkel

16.30: Program zárása