Széchenyi-díjas orvos-kutatók 2022-ben

A hagyományoknak megfelelően a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából adták át a tudományos élet kiemelkedő képviselőinek elismerését, a Széchenyi-díjakat az Országházban.

Az egészségügy fejlődésében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként Széchenyi-díjat kapott:

Acsády László agykutató, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása és korszakalkotó felfedezései, különösen az idegrendszer szerkezete és működése, az alvás-ébrenlét szabályozásának megértése terén egyedülálló tudományos munkája elismeréseként;

Bagdy György László neurofarmakológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, egyetemi tanár Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása, a sikeres hazai és a nemzetközi gyógyszerkutatást megalapozó eredményei, illetve a kutatói utánpótlás-nevelés fejlesztéséhez jelentős mértékben hozzájáruló, nemzetközileg is nagyra értékelt kutatói-oktatói munkája elismeréseként;

Bányai Éva pszichológus, professor emeritus Magyarország számára kivételesen értékes, a hipnózis kutatása és gyakorlati alkalmazása terén iskolateremtő tudományos pályája, valamint a pszichoonkológia tudományágának megalapításában és a pszichológusképzésben betöltött kiemelkedő szerepe elismeréseként;

Harsányi Gábor villamosmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, egyetemi tanár Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása, a mikroelektronikai technológiák minőségi paramétereinek javítása, a környezetvédelmi és orvosbiológiai érzékelők, valamint a megbízható elektronikai kötési eljárások kutatása terén elért, nemzetközileg is kiemelkedő eredményei, továbbá példaértékű kutatói-oktatói és kutatásszervezői munkája elismeréseként;

Keserű György Miklós vegyészmérnök, gyógyszerkutató, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása, a gyógyszerkémia és a kémiai biológia területén elért, nemzetközileg is kiemelkedő eredményei, iskolateremtő tudományos tevékenysége elismeréseként;

Kovács Melinda állatorvos, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, egyetemi tanár Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása, a takarmány- és élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő mikotoxinok állat- és humánegészségügyi veszélyeinek feltárását szolgáló kutatásai, az egészségtudatos gondolkodásmódra épülő One Health koncepció bevezetésében vállalt kiemelkedő szerepe, valamint egyetemi és akadémiai szintű kutatásszervezői tevékenysége elismeréseként;

Veress Gábor Batthyány-Strattmann László-díjas kardiológus, főigazgató főorvos, egyetemi tanár Magyarország számára kivételesen értékes, a szívinfarktussal összefüggő elhalálozások megelőzését szolgáló tudományos és orvosi pályafutása, a Veszprém megyei sürgősségi invazív kardiológiai ellátás megszervezése és sikeres működtetése terén végzett intézményvezetői, valamint oktatói és szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként.

Az egészségügyért dolgozók további állami kitüntetései 2022-ben