Százötven szakember az MKOT szimpóziumon

Mintegy százötven résztvevővel megkezdődött Siófokon az MKOT szupportációs szimpóziuma.

Ruzsa Ágnes megnyitja az MKOT siófoki szupportációs szimpóziumát 2015. szeptember 4-én

Ruzsa Ágnes nyitotta meg a szimpóziumot

Az ország minden részéből érkeztek szakemberek, hogy a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság szimpóziumán áttekintsenek minden olyan fő területet, amely hozzájárul a daganatos betegek szupportív ellátásához. Onkológusok mellett társszakmák képviselői is szép számmal jelen vannak. Ruzsa Ágnes, az MKOT elnöke megnyitójában emlékeztetett, hogy az orvostársaság két évvel ezelőtt szervezett legutóbb hasonló tematika szerint szimpóziumot. Azóta egyes területeken az új terápiák miatt új megfontolások is előtérbe kerültek, más területeken nem történt ugyan jelentős változás, ám az áttekintő referátumok, s az előadások utáni eszmecserék révén fontos támpontokat kapnak, fontos tapasztalatokat ismerhetnek és vitathatnak meg a gyakorló szakemberek.

A szimpózium első napján a hányáscsillapítás, a bőrgyógyászati problémák, a trombózis profilaxis, a kóros anyagcsere változások, a mesterséges táplálás és étvágyjavítás került napirendre és előadás hangzott el az alternatívnak mondott szerek piaci szabályozásáról (szabályozatlanságáról). A második napon a vérszegénység, a neutropénia, a mucositis ellátása, a fizikai aktivitás szerepe, majd a kardiológiai mellékhatások, a csontáttétek ellátása, a fájdalomcsillapítás, végül a pszichoonkológia lesz terítéken.

A programfüzetet PDF formátumban innen letöltheti.

FRISSÍTVE:

Itt összefoglaltuk az elhangzott 15 előadás kulcsüzeneteit

Itt böngészheti a rendezvényen készült több mint száz fotóból álló galériát