Poszttraumás stressz egy évvel a rákdiagnózis után is

Az emlőrákkal diagnosztizált betegek túlnyomó többsége esetében a diagnózis megismerése után poszttraumatikus stressz betegség tünetei jelentkeznek, és a legtöbb emlőrákos beteg esetében ezek a tünetek még 1 év elteltével is fennállnak.

A legtöbb emlőrákos nőnél a diagnózis kiderülése utáni hónapokban poszttraumatikus stressz betegség (PTSD) tünetei jelentkeznek, amelyek egy évvel később is fennállnak, írják a Psycho-Oncology című szaklapban. Kerstin Hermelink és munkatársai prospektív, lungitudinális vizsgálatukba 166 emlőrákkal diagnosztizált nőbeteget vontak be, akikkel a következő egy év során három alkalommal végeztek a pszichológusok diagnosztikus interjút PTSD irányában. Az emlőrákos betegek eredményeit nem tumoros kontrollcsoporttal hasonlították össze – számolt be a kutatásról a Medical Online.

Az eredmények szerint a rák diagnózisának közlése és a terápia megkezdése közötti időszakban a páciensek 82,5%-a esetében jelentkeztek PTSD tünetei, pl. érzelmi kiüresedés és közöny, megnövekedett stressz-szint, fokozott izgalmi állapot, hirtelen dühkitörések. Habár egy év elteltével csak a betegek 2%-a esetében maradt fenn a teljes klinikai PTSD diagnózisa, több mint 50%-uknál továbbra is jelentkezett a PTSD egy vagy több tünete (57,3%).

A rákdiagnózis stresszbetegséget kiváltó hatását a kutatók egyéb traumák hatásához képest igen kifejezettnek találták, és különösen az lepte meg őket, hogy a kiemelkedően magas stressz-szint ilyen sokáig fennmarad. Mint Hermelink kifejti, azok a rákbetegek, akik a diagnózis előtt már elszenvedtek egyéb traumát is – pl. súlyos baleset vagy erőszakos támadás – a rákbetegség diagnózisát sokszor valamennyi traumát kiváltó hatásnál erősebbnek értékelik (40%-uk  mondta azt, hogy a rákdiagnózis az egyéb traumatikus eseményeknél is kifejezettebb hatással volt rájuk).

A vizsgálat erejéhez az is hozzájárul, hogy nem önkitöltős kérdőíveken alapul, hanem pszichológusok által kivitelezett diagnosztikus interjúkon. Az emlőrák-diagnózis súlyos traumát kiváltó hatását az is alátámasztja, hogy a vizsgálatba csak olyan betegeket vontak be, akik esetében nem találtak metasztázisokat, ezért reménykedhettek abban, hogy akár véglegesen meggyógyulnak, továbbá kizárták a vizsgálatból azokat, akiknél a kórelőzményben pszichiátriai betegség szerepelt. Hermelink ezért nyomatékosítja, hogy a való életbeli PTSD-arányok magasabbak lehetnek az általuk leírtnál.

A kutatók annak is utána akartak járni, hogy mi áll annak hátterében, hogy egyes nőknél stabilan fennálló PTSD fejlődik ki az emlőrák-diagnózis után, míg mások csak a stresszbetegség néhány tünetét mutatják hosszabb-rövidebb ideig, sőt olyanok is vannak, akik nem lesznek a tumordiagnózis közlése után stressztünet-hordozók. Mint kiderült, sem a műtét típusa, sem a kemoterápiás kezelés szükségessége nem bír szignifikáns hatással a stressztünetek megjelenésére, egyedül a magas iskolai végzettségnek volt jelentős védő hatása.

A vizsgálat eredményei kétségbe vonják a DSM (Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders; a legszélesebb körben használatos pszichiátriai diagnosztikai irányelv) legutóbbi kiadását szerkesztők döntését is, akik eltávolították a lehetséges traumát kiváltó tényezők közül az életet veszélyeztető betegséget. Mint Hermelink leszögezi: az orvosoknak tisztában kell lenniük azzal a ténnyel, hogy a mellrákos betegek többsége esetében poszttraumás stressz tünetei jelentkeznek a diagnózis közlése után, és ezeknek a betegeknek megfelelő pszichológusi támogatásra van szükségük.