Onkológusokat is díjazott a közönség és a szakma

Átadták „Az év orvosa” elismeréseket Budapesten: a közönségdíjas orvosok dobogóján éppúgy olvashatjuk onkológus nevét, mint a szakmai díjazottak között.

Az év orvosa pályázat közönségjelöltjei közül a korábbi díjazottakból álló zsűri által felállított rangsor és az internetes közönségszavazás összesített eredménye alapján a legmagasabb pontszámot dr. Kelemen Edit kecskeméti csecsemő- és gyermekgyógyász, neonatológus, a Bács-Kiskun Megyei Kórház részlegvezető főorvosa érte el, így ő vehette át az idei közönségdíjat. Őt a rangsorban dr. Simonka Zsolt szegedi sebész szakorvos, a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikájának egyetemi tanársegéde követte, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig dr. Szegedi István debreceni gyermekonkológus és -hematológus, a Debreceni Egyetem Gyermekklinikájának egyetemi docense léphetett fel.

Az év orvosa pályázat szakmai jelöltjeiről a hazai orvosi szakma kiválóságaiból álló szakmai zsűri az ünnepséget megelőző órákban döntött. A szakmai díjak idén öt kategóriában találtak gazdára. Az orvosi diagnosztikai szakterületek döntősei közül a zsűri ítélete alapján prof. dr. Sápi Zoltán patológus, a Semmelweis Egyetem I. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetének egyetemi tanára bizonyult a legjobbnak. A sebészeti jellegű szakterületek döntőseinek versengéséből idén dr. Turcsányi István ortopéd sebész, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főorvosa került ki győztesen. Konzervatív orvosi szakterületek kategóriában az első helyre prof. dr. Rókusz László belgyógyász-infektológus, a Honvédkórház főorvosa, címzetes egyetemi tanára került.

A rehabilitációs és krónikus ellátás szakterületen dr. Benyó Gábor gyermekonkológus és –hematológus főorvos, a törökbálinti Tábitha Gyermekhospice Ház orvos igazgatója vehette át az Astellas-díjat, míg az idei pályázat újdonságaként bevezetett klinikai csecsemő- és gyermekgyógyászat szakterület nyertese prof. dr. Reusz György gyermek nefrológus, a Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati Klinika részlegvezető egyetemi tanára lett.

A díjátadó ünnepségen immár hagyományosan a hazai egészségügyben tapasztalható kivételes kezdeményezések elismerésére életre hívott különdíj átadására is sor került. A Bátor Tábor Alapítvány vezetői a daganatos és nagybeteg gyermekek és családjaik részére szervezett élményterápiás táborok szervezésével kifejtett munkájukért, a törökbálinti Tábitha Gyermekhospice Ház képviselői pedig a krónikus gyermekbetegek ellátása, valamint a gyermekhospice és -palliatív munka széleskörű szakmai és társadalmi megismertetése terén megtapasztalt áldozatvállalásukért és úttörő szerepükért vehették át a különdíjat.