Magányos betegek látogatására biztat a főigazgató

Magányos betegek látogatására hívja fel a figyelmet a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet főigazgatója. Bodnár Attila azt kéri, aki teheti, látogasson meg egy idős, magányos embert az intézményben.

Dr. Bodnár Attila„Sajnos nagyon sok olyan beteg van a kórházakban, akinek nincs hozzátartozója, őket nem látogatják. A testi és a lelki egészség összefügg, azoknak a betegeknek, akiknek a lelke egészséges, szeretnének meggyógyulni, hamarabb felépülnek. Ezért is nagyon fontos a betegek lelki egyensúlyának biztosítása. Ilyen kezdeményezés még sem Magyarországon, sem a világon nem volt. (…). Az egyedüllét akár kórházban, akár otthon az idős embereknek a legnagyobb megterhelést ebben az időszakban okozza. Jelenleg tizenöt, hozzátartozó nélküli betegünk van” – mondta a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet főigazgatója.

„Azt a megoldást találtuk ki, hogy a Gizella nevű telephelyünkön található VI. Krónikus Belgyógyászat főorvosát lehet megkeresni, ha valaki szeretne meglátogatni egy ilyen beteget, és esetleg kisebb ajándékot is hoznának neki. Nagyon sokat lehet segíteni ezzel az állapotukon. Mi ezt minden évben meg fogjuk tenni, nagyon örülnék, ha más kórházak is átvennék, és akár nemzetközi mozgalom is indulna belőle. Gondolkodom azon is, hogy érdemes ezt akár meg is hosszabbítani, hogy ne csak a karácsonyra szóljon. A magányosságban – amit sosem egyszerű elviselni – a legnehezebb időszak a karácsony, azt a legnehezebb elviselni” – hangsúlyozta Bodnár Attila.