Lehet népszavazni a várólistákról

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hitelesítette azt a civil népszavazási kezdeményezést, amely az intézményi várólisták maximálására vonatkozik.

VoksolásA testület által megtárgyalt, majd 5:3 arányban támogatott népszavazási kezdeményezés az egészségügyi várólisták lerövidítését célozza, azt, hogy a betegeknek legfeljebb fél évig kelljen várniuk a nem azonnali ellátást igénylő ellátásokra.

Civilek március 15-én indították el „rendszerbontó” népszavazási kezdeményezésüket, a 19 akkor benyújtott kérdésből az NVB hármat hitelesített. Gulyás Balázs, a „Százezren az internetadó ellen” elnevezésű Facebook-csoport aktivistája és Vajda Zoltán, a „60ezren a magánnyugdíjukért” Facebook-csoport aktivistája április 10-én jelentette be, hogy további kilenc kérdést nyújtottak be hitelesítésre az NVB-hez, ezek közül a testület – a mostanival együtt – kettőt hitelesített.

A most hitelesített kérdés úgy szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az intézményi várólistára való felkerüléstől számított legfeljebb hat hónapon belül hozzájuthasson a beteg a nem azonnali ellátást igénylő egészségügyi ellátáshoz?” A hitelesítés persze még nem jelenti azt, hogy erről népszavazás is lesz.

Amint arról az MKOT portálon is beszámoltunk, a várólisták kérdése az utóbbi napokban az onkológia területén is fókuszba került, miután Zombor Gábor egészségügyi államtitkár bejelentette, hogy egy tervezett értelmében ezentúl 2 héten belül ki kell vizsgálni a daganatgyanús eseteket. Az ügyben megszólalt a betegeket képviselő Gyógyulj Velünk Egyesület éppúgy, mint a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) több – gyakorló onkológiai centrumvezető – elnökségi tagja, az Országos Onkológiai Intézet vezetője és diagnosztikai cégek képviselője is.

Vélemények és reakciók:
Várólisták nélkül javulnak a rákbetegek életkilátásai
A diagnózis a kulcs a rákgyógyításban
Nem lehet jobbra-balra küldözgetni a betegeket
Még több várólista? Kétséges a gyors diagnózis
Rákgyanú: „nem lehet két hét alatt diagnózist csinálni a mai viszonyok mellett”