Konferencia a gyermekkori daganatot túlélőkről

2022. október 12. és 14. között Budapesten rendezik meg a PanCare nemzetközi konferenciát, a gyermekkori daganatot túlélők gondozásáért, életminőségük javításáért. A félévente megrendezésre kerülő konferencián orvosok, nővérek, segítők, szülők és gyógyult fiatalok osztják meg egymással tapasztalataikat, és ismerik meg a résztvevő országok kutatási eredményeit.

A PanCare nemzetközi szervezet 2008-ban alakult azzal a céllal, hogy elősegítse a gyermek- és serdülőkori daganatos betegségek túlélőinek optimális gondozását és életminőségük javítását, valamint az ehhez való egyenlő hozzáférést Európa szerte.

A téma rendkívül fontos: bár a gyermekkori rák túlélési aránya egyre növekszik, ezen túlélők 60-70 %-a a betegség és a kezelések hosszútávú következményeitől szenved, és ezért egy életen át tartó gondozásra van szükségük.
Az elmúlt évek alatt a PanCare a hosszútávú gondozás irányelveinek kidolgozásában élen járó onkológusok, nővérek, elméleti szakemberek, gyógyult betegek és szülői szervezetek képviselőit tömörítő európai társasággá vált.
A PanCare alapítása óta félévente konferenciák megszervezésére kerül sor, ahol a résztvevő orvosok, nővérek, segítők között folyamatos a tapasztalatcsere és a kutatási együttműködés.

Amint a szervezők fogalmaznak, nagyszerű lehetőség, hogy 2022-ben a PanCare konferenciát Magyarországon, Budapesten fogják megtartani, mivel az eddigi évek során Kelet-Európába mindössze négy alkalommal látogatott el a Pancare, Magyarországra pedig most először. Az eddigi évek során Magyarország, és a többi kelet-európai ország területéről csak nagyon korlátozottan tudtak részt venni a szakemberek ezeken a konferenciákon, így ez most nagyon jó lehetőség a fontos kutatási információ eljuttatására ebbe a régióba.

A konferencia lehetőséget biztosít arra, hogy a PanCare tevékenységének kiszélesítésével, új egészségügyi szakemberek, túlélők, civil szervezetek és érintettek bevonásával minél több új ország bekapcsolódhasson az európai szintű együttműködés vérkeringésébe. A hosszútávú cél a daganatos betegségek túlélőinek optimális gondozása, az érintettek tájékoztatása, ezáltal életminőségük javítása, a késői szövődmények, az intenzív sebészi, gyógyszeres és sugárkezelés utóhatásaként szervkárosodások korai felismerése és kezelése. Az eseményen többek között fiatal kutatók, illetve a témába újonnan bekapcsolódó szakemberek vehetnek részt.

A konferenciát stratégiai partnerségben, közösen szervezi a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekklinikája, a Magyar Gyermekhematológusok és Gyermekonkológusok Társasága és az Érintettek Szülői Egyesület.

Október 12-én szerdán délelőtt az előadásokkal párhuzamosan interaktív programokra is sor kerül.

  • Délelőtti workshop gyógyult fiataloknak: a gyógyult fiataloknak szóló program nagyszerű lehetőség arra, hogy találkozzanak más gyógyultakkal, tapasztalatot cseréljenek, és hasznos tanácsokat kapjanak az utógondozással kapcsolatosan.
  • Délelőtti workshop nővéreknek és szakmabeli segítőknek: az ápolóknak és a kapcsolódó egészségügyi szakembereknek szóló program a kommunikációra és az utógondozásra összpontosít, és remek lehetőséget biztosít arra, hogy az Európa-szerte ugyanazon a területen dolgozó szakemberek tapasztalatot cseréljenek.
  • Október 13-án, csütörtökön a program középpontjában a jelenleg fejlesztés alatt álló testvérvárosi program áll. A PanCare egyik fő célja, hogy minden európai túlélő számára egyenlő hozzáférést biztosítson az optimális utógondozáshoz. Ezen az ülésen jobban összpontosítunk erre a témára, hogy megvizsgáljuk, hogyan segíthetik és támogathatják egymást a különböző európai országok annak érdekében, hogy az utógondozás minden európai országban tovább fejlődjön.

Az előadásokon történő részvétel ingyenes, csak online regisztráció szükséges hozzá. A résztvevők köre széles: orvosok, kutatók, nővérek, szakmabeli segítők, kapcsolódó civil szervezetek tagjai, szülők és gyógyult fiatalok is meghallgathatják az angol nyelvű előadásokat.

A rendezvény honlapja itt érhető el.