Kik kaptak az orvosok közül állami kitüntetést idén?

Áder János köztársasági elnök – a miniszterelnök előterjesztésére – Széchenyi-díjat adományozott több kutatóorvosnak. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pedig Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket adott át 2014. március 15-én a budapesti Művészetek Palotájában. A díjazottak közül az MKOT.hu kigyűjtötte azoknak a neveit, akiknek az egészségügyi területen végzett munkáját ismerték el.

TisztikeresztSzéchenyi-díjat kapott dr. Tamás Gábor, a Szegedi Tudományegyetem TTIK Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszéke tanára, az MTA levelező tagja világszínvonalú eredményeket elérő agykéregkutató munkacsoportja létrehozásáért és vezetéséért, valamint kimagasló tudományos munkássága elismeréseként.

Széchenyi-díjat kapott dr. Mandl József kutatóorvos, a Semmelweis Egyetem Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézetének tanára, az MTA rendes tagja a májműködés- és gyógyszeranyagcsere-kutatások terén elért nemzetközi szintű tudományos eredményeiért, valamint iskolateremtő egyetemi oktatói és tudományos közéleti tevékenysége elismeréseként.

Széchenyi-díjat kapott dr. Sóbel Mátyásné dr. Schaff Zsuzsanna, az MTA levelező tagja, a Semmelweis Egyetem ÁOK II. sz. Patológiai Intézet volt igazgatója a májgyulladást okozó vírusok májkárosító hatásának felismerését eredményező vizsgálatai, valamint a vörösiszap-katasztrófával kapcsolatos egészségügyi kutatások szervezése és koordinálása terén végzett tevékenysége elismeréseként.

Magyar Érdemrend Tisztikeresztet kapott dr. Horváth Örs Péter, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Sebészeti Klinikájának egyetemi tanára, Major Ferenc, a Béres Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója, dr. Nagy Lajos Zoltán, a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórház főigazgatója.

Magyar Érdemrend Lovagkeresztet kapott dr. Csernoch László József, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet igazgatója, egyetemi tanár, dr. Herczeg Béla, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet osztályvezető főorvosa, dr. Jancsó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem ÁOK Élettani Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára, dr. Székács Béla belgyógyász, egyetemi tanár, a Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaság elnöke, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház Geriátriai Tanszéki csoportjának szerződéses megbízottja.

Magyar Arany Érdemkeresztet kapott dr. Jóri József, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar egyetemi tanára és dr. Kónya Csaba, a Béres Gyógyszergyár Zrt. orvosigazgatója.

Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott dr. Blaskovich Erzsébet, a Fővárosi Szent Imre Kórház nyugalmazott osztályvezető főorvosa, Jákó János professzor emeritus, a SOTE Egészségtudományi Kar I. sz. Belgyógyászati Klinika igazgatója, dr. Nagy András Péter, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház vezető főorvosa.

Magyar Bronz Érdemkeresztet kapott dr. Szigethy András, volt osztályvezető főorvos, Madocsa Község Önkormányzat Háziorvosi Szolgálatának háziorvosa.