Kik a legjobb előadók a rezidensek között?

A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság X. Jubileumi Kongresszusának keretében előadói versenyt hirdetett klinikai onkológus szakképzésben részt vevő, de szakvizsgával még nem rendelkező rezidensek, szakorvos-jelöltek számára. Az MKOT három díjat hirdetett meg, a teljesítmények nyomán öt lett belőle.

Padányi Péter, Varga Linda, Szöllősi Regő, Tokodi Zsófia, Virga József

A pályázatra 14 szakorvosjelölt jelentkezett, előadásaiknak az MKOT Jubileumi X. Kongresszusán önálló szekciót hirdettek meg. A beadott absztraktokat az MKOT vezetőségéből álló zsűri értékelte előre meghatározott szakmai szempontrendszer alapján, az így gyűjtött pontszámot egészítette ki a helyszíni prezentáció során nyújtott teljesítmény. Az előzetesen meghirdetett három díjon túl a szoros eredményekre tekintettel két MKOT különdíjat is kiadtak.

1. HELYEZETT (RICHTER GEDEON – MKOT DÍJ)
Barcelona, ESMO 2019 kongresszusi részvétel támogatása
DR. VARGA LINDA
SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ, Onkoterápiás Klinika, Szeged
Kezdeti tapasztalataink prosztatarákos betegek 99mTc-PSMASPECT/CT alapú
definitív besugárzásával

2. HELYEZETT (MYLAN – MKOT DÍJ)
Opatija, CEOC 2019, Best of ASCO meeting részvétel támogatása
DR. SZÖLLŐSI REGŐ
Dél-pesti Centrumkórház, Onkológiai Osztály, Budapest
I. vonalban alkalmazott FOLFIRINOX kezeléssel szerzett tapasztalataink lokálisan előrehaladott, illetve metasztatikus hasnyálmirigyrák esetén

3. HELYEZETT (MED GEN-SOL – MKOT DÍJ)
Opatija, CEOC 2019, Best of ASCO meeting részvétel támogatása
DR. VIRGA JÓZSEF
DE KK Onkológiai Klinika, Debrecen
A molekuláris diagnosztika jelentősége a klinikai onkológiában glioblastomás betegek példáján

4. HELYEZETT (MKOT KÜLÖNDÍJ)
UPDATE’19 MKOT Symposium részvétel támogatása
DR. TOKODI ZSÓFIA
Dél-pesti Centrumkórház, Onkológiai Osztály, Budapest
A FLOT kezeléssel szerzett tapasztalataink, hatásosság és biztonságosság gyomor és
gyomor-nyelőcső határ daganatai esetén

5. HELYEZETT (MKOT KÜLÖNDÍJ)
UPDATE’19 MKOT Symposium részvétel támogatása
DR. PADÁNYI PÉTER
SE Onkológiai Központ, Budapest
PD-1 gátló gyógyszerek mellékhatásainak differenciáldiagnosztikája