Interjú az MKOT szóvivőjével: betegtájékoztatás mint végtelen misszió

Bodoky György onkológus professzor azért alapította meg 2006-ban a Rágyógyítás.hu oldalt, hogy legyen hiteles ellenpontja az akkor már terjedő hamis információknak, amelyeknek a célja legtöbbször az, hogy valamit, aminek a hatása kétes, eladjanak – áll a B. Papp Lászlóval készült interjúban.

B. Papp László – Fotó: Iványi Aurél / Szeged.hu

„Mi nem akarunk eladni semmit, csak tájékoztatni. A legolvasottabb cikkek pedig azok, amelyekben a betegek saját maguk mesélik el, hogyan gyógyultak meg, és minek köszönhetően. Ez abban is segítség, amikor valaki megtudja, hogy rákot diagnosztizáltak nála. Reményt ad, és támogatást abban, hogyan legyen aktív, hogyan tehet ő maga is a jobb állapotáért. Például a 10 Ezer Lépés Program is egy ilyen kezdeményezés, hogy bármennyire is banálisnak tűnik, de a napi mozgás is sokat segíthet magán a betegségen, de a beteg lelkiállapotán is. Most zajlott a Magyar Pszichoonkológiai Társaság kongresszusa, itt az volt a téma, hogy egy pszichológus is érdemben hozzá tud tenni a gyógyuláshoz. Két évtized alatt pedig azt látom, hogy a betegségből való kigyógyulásnak, még egy előrehaladottabb stádiumban is, egyre nagyobb az esélye. Így például az onkológiai ambulanciákon tapasztalható zsúfoltság annak is betudható, hogy egyre több daganatos beteg jár vissza kontrollvizsgálatra, mert meggyógyították vagy mert hosszú éveken át egyensúlyban tudják tartani a betegségét” – fogalmazott B. Papp László, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság szóvivője.

„Fenyegető betegség diagnózisával minden évben újabb és újabb tízezrek válnak érintetté, akiknek és családtagjaiknak újra és újra az alapoktól fel kell építeni a felkészülését a betegútra. A betegtájékoztatás egy soha véget nem érő misszió.”

A teljes interjú a Szeged.hu portálon, IDE KATTINTVA olvasható.