Hol áll Magyarország az onkológiai terápiák terén?

Bodoky György, az MKOT tiszteletbeli elnöke szerint ma már több daganatos betegség nem halálos, hanem krónikus kórnak számít. A Világgazdaságnak adott interjúban az orvos-beteg kapcsolat, s az onkológiai ellátás aktuális kérdései is terítékre kerülnek.

– Annak, hogy az osztályán az új centrum átadásával korszerű körülmények közé kerültek a betegek, a gyógyítás szempontjából is van jelentősége?
– Az onkológiában ma már egyértelmű és világos tény az, hogy a betegek kiszolgálása, kényelme, a kezelések komfortja összefügg a kezelések eredményességével. A legutóbbi amerikai onkológiai kongresszuson az első előadás éppen arról szólt, hogy a betegek kiszolgálása, a betegkövetés, a személyre szóló ápolás sok esetben a legkorszerűbb gyógyszereknél is nagyobb túlélési előnyt biztosít. A mi centrumunk ezzel a fejlesztéssel egy évszázadot lépett előre, és ettől az eredmények lényeges javulását is reméljük. Naponta kétszáz beteg fordul meg az ambulancián­kon, és 150 fekvőbeteget tudunk ellátni hetente, évente összesen 25 ezer eset kerül az osztályra.

– Éppen az elmúlt hetekben volt hír, hogy Európában Magyarországon hal meg a legtöbb tüdőrákos beteg. Tudjuk ennek az okát?
– Nagy felelősség a mai magyar rákregiszter adataira támaszkodva nemzetközi összehasonlításokba bocsátkozni, ami egy komoly probléma. A rendelkezésre álló nagy nemzeti adatbázisok nem elég hitelesek és megbízhatóak ahhoz, hogy azokra valódi tudományos eredményeket lehessen alapozni. Ebből adódóan nincs semmilyen magyarázatunk arra, hogy miért magasabb a tüdőrák előfordulása nálunk, mint, mondjuk, Horvátországban. A cigarettafogyasztás nem jelentősebb, mint másutt, és nincs olyan genetikai ismeretünk sem, ami alapján azt mondhatnánk, hogy a magyarok hajlamosabbak a tüdőrákra. Így csak banális okokat tudok felsorolni, mint a stressz, életmódbeli tényezők. Az onkológia fejlődésének egyik nagy tartaléka lehetne, ha a rákregiszterekben gyűjtött adatokból le tudnánk vonni a betegellátást segítő következtetéseket.

– Mi a legjobb hír, amit mondani tud a betegeinek?
– Az, hogy önnek azért van szüksége erre kezelésre, hogy meggyógyuljon. A legrosszabb pedig, amikor azt kell mondani, hogy sajnos önnek áttétes betegsége van, amit a mai tudásunk szerint nem tudunk meggyógyítani.

– Egyre több embernek mondhatja, hogy meggyógyulhat?
– Ha arra vonatkozik a kérdése, hogy korábban kerülnek–e felismerésre a daganatok, akkor sajnos nem. Pedig a kulcs, hogy az első tünettől az onkológusig mennyi idő telik el. Ezen múlik a beteg sorsa.

– Az orvosi kezelés részeként hozzáférhetőek a legkorszerűbb gyógyszerek Magyarországon?
– Álságos lenne azt mondani, hogy mindenhez hozzáférhetünk, de ma Magyarországon a kezelési lehetőségek nincsenek jelentősen elmaradva a nyugat-európaitól. Sőt, igazságtalan lennék az egészségbiztosítóval, ha nem tenném hozzá, hogy például Angliához képest liberálisabb a daganatellenes gyógyszerekhez való hozzáférés. Svájchoz vagy Németországhoz viszonyítva ezt nem tudom mondani, de a gazdasági fejlettségi szintünknek megfelelő. Azt azonban tudni kell, olyan elképesztő ütemben jelennek meg új gyógyszerek, hogy folytonos lemaradásban vagyunk.

– Mennyit változtak a gyógyítás lehetőségei az elmúlt években, és mit gondol, mi a jövő?
– Szemben a 15 évvel ezelőtti, klasszikus kemoterápiával, amikor citosztatikus gyógyszereket adtunk, amelyek ugyan elpusztították a daganatsejteket, de értelemszerűen azzal együtt minden osztódó, vagyis egészséges sejtet is, ma egyre inkább személyre szabottan és célzottan tudjuk a betegeinket kezelni. Megismertük a daganatok molekulárbiológiai hátterét, amelynek a korrekció­jával vissza tudjuk zökkenteni a sejteket az egészséges ciklusba, és ezáltal éveket tudunk nyerni. A célzott terápiá­val ezt a folyamatot sikerült olyannyira lelassítani, hogy az éveket ad a betegnek. Az elmúlt két–három évben pedig már átléptünk az immunterápia korszakába. Ennek lényege: az immunrendszert hívjuk segítségül a gyógyításhoz, hogy a szervezet számára idegen daganatsejteket blokkolja. Ha a jövőbe ugorhatok, azt gondolom, hogy a következő lépés belátható időn belül a vakcináció lesz, magyarán: be fogjuk tudni oltani a betegeinket a daganat ellen.

A teljes interjú a Világgazdaság Online oldalán olvasható.