Hátrafelé futnak a rák ellen

Testi és lelki erőt adó közösségi sporteseménynek ígérkezik a Tűzmadár Alapítvány fennállásának 10 éves jubileumára szervezett jótékonysági futás.

A Margitszigeti Atlétikai Centrum ad otthont 2016. május 27-én 14 órától az I. Tűzmadár Rákfutásnak, amelyet a betegek érzelmi és szociális támogatásáért szerveznek. A bevételt a betegeknek az Egyesített Szent István és Szent László Kórház onkológiai centruma részeként működő, de az egész országból betegeket fogadó Tűzmadár Házban nyújtott szolgáltatások biztosítására használják fel. A versenyzők hátrafelé futnak (ezért is rákfutás), s a cél, hogy 100-100 méteres váltófutással sikerüljön összegyűjteni legalább a maratoni 42 kilométeres távot. A rendezvény fővédnöke Monspart Sarolta tájfutó világbajnok és Balogh Esperes Ákos rádiós műsorvezető.

Amint Rohánszky Magda, a Tűzmadár Alapítvány vezetője a rendezvény honlapján, a www.szalljfelmagasra.hu oldalon közzétett köszöntőjében fogalmaz, az emberi erőfeszítést ünneplik. „A gyógyulásra várók, a hozzátartozók és a gyógyítók erőfeszítéseit, mely a legnehezebb, gyakran elkeserítően reménytelen helyzetekben is képes a felemelkedésre, tanulásra és a visszahúzó erőkkel való megküzdésre egy egészséges vagy élhető minőségű élet megteremtésére. Az ünneplés egyben a támogatás és a szolidaritás megnyilvánulása is, hogy minél több rákbeteg kaphassa meg a komplex kezelés lehetőségét, melyben az egész embert és nem csak a betegségét kezelik.”

Az I. Tűzmadár Rákfutásról további részleteket a www.szalljfelmagasra.hu oldalon tudhat meg, míg a Tűzmadár Ház aktuális programjairól a Tűzmadár Alapítvány honlapján tájékozódhat.