Gyemszi főigazgató: Nem a kórház érdeke számít

Le kell választani a nem működő és nem a valós betegellátást szolgáló részeket az egészségügyi ellátórendszerről, különben a pluszpénzek továbbra is elszivárognak. Ehhez a szakmai döntést a kórházigazgatóknak kell meghozni – mondta a Napi.hu-nak adott interjúban Ónodi-Szűcs Zoltán, az újjászervezésre váró Gyemszi, a majdani ÁEEK vezetője. (Fotó: Haon.hu)

Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán - Fotó: Haon.hu– Hamarosan Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) lesz a kórház államosítással megjelent, a kórházak működtetésével, fenntartásával és még sok minden egyéb mással megbízott Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetből (Gyemszi). Mit fognak ebből észrevenni a betegek és a kórházigazgatók?

– A névváltozás egyelőre csak szimbolikus jelentőségű lesz. A funkciók alapvetően nem módosulnak, eddig “csak” a vezetésben történtek változások. Cél, hogy az a szervezet, amely korábban maga alá gyűrt egy csomó funkciót, hatáskört, jogkört és feladatot, letisztuljon és leginkább az intézmények fenntartására koncentráljon. De hogy ez pontosan mit jelent, az csak április elejére derül ki, amikorra feláll az a jogszabályi háttér, amely lehetővé teszi, hogy ezek a fenntartáshoz nem szorosan kapcsolódó funkciók megfelelő helyre kerülve működjenek tovább. Ekkorra tisztul le az ÁEEK feladatrendszere is.

– A kórházi menedzsment visszakapja az önállóságát vagy legalábbis egy részét, ahogy ezt Zombor Gábor államtitkár több konferencián is említette?

– Eddig sem vettek el tőlük hatásköröket, kivéve talán a gyógyszer és az energia központosított beszerzését. Az államtitkár úr pedig úgy fogalmazott, hogy felnőttként kezeljük a kórházvezetést, ami szerintem azt jelenti, hogy nem szólunk a dolgaikba, de cserébe felelősséget kell vállalniuk a döntéseikért.

– Mi lesz azon intézményekkel, amelyek rosszul jártak a központosított beszerzésekkel? Erre készültek valamilyen megoldással?

– Azt kell vizsgálni, hogy ágazati szinten az energia beszerzése most többe kerül vagy kevesebbe. Én azt állítom, hogy kevesebbe, és ez az, ami számít.

– Mikor terjesztik ki a központosított beszerzést az eszközökre, az orvostechnikára? Korábban volt szó pilot programról, és arról is, hogy megvizsgálják, melyik termék, termékcsoport kerülhet egyáltalán e körbe.

– A gyógyszerbeszerzés januárban újraindul, a hatóanyagtenderben sikeres volt a Gyemszi. A következő három hónapban az ÁEEK átalakulása lesz napirenden, ami összefügg a back office tevékenység újraszervezésével, és választ ad arra is, hogy mi, hol működjön.

– Konkrétabban?

– Még nincs döntés. Az én feladatom annyi, hogy felvázoljak két-három működőképes verziót, és elmondjam, melyikre szavaznék, de a döntés Zombor államtitkár úré lesz. Ez valójában ágazati kérdés és az ÁEEK hangsúlyosan a politika végrehajtója, nem formálója kíván lenni. A back office tevékenységbe beletartozik a fenntartástól a teljes háttértámogató tevékenység átvételéig számtalan feladat, közötte az átmenet számos lehetőséget kínál, ezért van két-három lehetséges verzió. Az átvett funkciók a kórházakban megszűnnek majd, hiszen az AEEK-ban működnek tovább.

– A kórházi adósság konszolidációjával kapcsolatban megjelent, hogy az engedékenyebb beszállítók hamarabb juthatnak pénzükhöz. Ez azt jelenti, hogy “véres” alkukra kell felkészülniük?

– Egyrészt ha egy céget a bank finanszíroz, annak van forrásoldali költsége, de ez mindenképpen kevesebb, mint a közbeszerzés szerinti kétszeres banki alapkamat, vagyis a különbség profit, amiről szerintem beszélgetni kellene a beszállítókkal. Másrészt amikor “bedőlnek” hozzánk a tartozások, akkor leülünk egyeztetni, hogy tényleg annyi-e az annyi, van-e esetleg olyan számla, amiről nem tudunk, vagy el tudjuk-e ismerni mindegyiket. Ez egy meglehetősen sok munkát igénylő, nem feltétlenül gyors folyamat lesz. Aki hajlik rá, és már a folyamat elején jelzi az engedékenységét, azzal hamarabb tudunk foglalkozni, de ennyi az egész, és ebben szerintem tulajdonosi szempontból nincs semmilyen sandaság. Nem is értem, mi ezzel a probléma: egy államháztartásban működő egészségügyi intézményrendszerről beszélünk, ahol az állam ott áll garanciaként minden egyes követelés mögött.

– Nyilván vannak olyan beszállítók, akiknek a késedelem nagyon komoly problémát okoz, és kétségessé teszi a működésüket.

– Mindenki eldönti, hogy a kintlévőségei mellett akar-e szállítani vagy nem. Nekünk az a feladatunk, hogy ragaszkodjunk a tényekhez és a szabályokhoz, ezek mentén tárgyaljunk.

– Lesz-e az új ÁEEK-nek szerepe az ellátási egyenlőtlenségek felszámolásában, amelyeknek a bemutatásában önnek is jelentősek az érdemei?

– Az új szereposztásban a finanszírozás megtervezése az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) feladata, nem az ÁEEK-é. Az ÁEEK-nek, mint fenntartónak csak annyiban lesz fontos szerepe, hogy adott térségre kiosztott OEP-finanszírozásról eldönti, hogy hány intézményben vehető igénybe.

– Az OEP kezeli majd az olyan, például a napokban, az ágazati stratégiában megjelent anomáliákat, melyek szerint az egyik térségben 300, a másikban 200 szakorvosi óra jut tízezer lakosra?

– Az a baj, hogy még mindig elavult fogalmakról, az intézmények tulajdonságairól, órákról és ágyakról beszélgetünk, az ellátás helyett. Valójában ellátást kell nyújtani, amit a fekvőbeteg-ellátásban hbcs-súlyszámban (homogén betegségcsoport), a járóbeteg-ellátásban OENO-pontban (orvosi eljárások nemzetközi osztályozása) mérnek. Példaként: az OEP kiszámolja adott területre az egy lakosra jutó traumatológiai hbcs-t, az ÁEEK pedig fenntartóként arról dönt, hogy ennek a “megrendelésnek” hány telephelyen tud a legjobban megfelelni.

– A döntés szakmai része hogyan születik meg?

– Az intézmények menedzsmentje rendelkezik ehhez a legtöbb információval. Első körben nem akarunk szerepet vállalni a döntésben. A jelenlegi forgatókönyv szerint január-februárban leülnek a kórházi menedzsmentek és az OEP-finanszírozás (rendelésállomány) ismeretében javaslatot tesznek arra, hogy az adott “rendelésállományt” optimálisan hogyan tudják kiszolgálni.

– Külső, objektív szakértőt nem vonnak be a folyamatba?

– Ma az ellátás nem igény-, hanem intézményrendszer-vezérelt, leginkább az intézményrendszer fenntartását szolgálja a valós betegellátási igények helyett. Ha az OEP kiszámolja a finanszírozást, amire ellátást kell nyújtani, akkor egy felnőtt, felelős menedzsmentnek az a dolga, hogy ennek megfeleljen. Ha ez nem sikerül, akkor szerintem nem beszélhetünk felelős vezetésről, mert ezek szerint számukra nem a betegek érdekei az elsők, hanem az intézményük rögzült struktúrájának fenntartása. Ilyenkor persze szükésg lehet a “gyámra” és akkor lehet dolga az ÁEEK-nek is. Először le kell választani a nem működő és nem a valós betegellátást szolgáló részeket, különben a pluszpénzek továbbra is elszivárognak.

– Ez azt jelenti, hogy a “leválasztást” az igazgatóknak kell kezdeményezni?

– Ha felnőttek, be kell látniuk, hogy a betegellátás igényeit kell kielégíteni és nem a fenntartásét.

– Ha egy igazgató ezt nem tudja megtenni és megkapja az “elbocsátó szép üzenetet”, ki mondja ki majd a végső szót arról, hogy melyik osztály vagy ellátás marad, és melyik nem?

– Aki utána jön és felelős vezető. Az ÁEEK a fenntartó, a kórház a működtető. Semmiképp sem szeretnénk átvenni olyan hatásköröket, amelyeket a jogszabály máshová delegál, de szeretnénk a döntéseiket számon kérni. Az ÁEEK nem akar az intézményvezetők helyett dönteni, de elvárja, hogy az ellátás érdekét nézzék elsősorban és ne a sajátjukét. Ha pluszpénzt akarunk hozni a rendszerbe, fel kell számolni mindazt, ami nem hatékony, nem működik, nem megfelelő üzemméretű és oda kell telepíteni, ahol gazdaságosan működtethető.

– Az osztályok bezárása közvetetten nem vezethet mégis kórházbezáráshoz, az ellátás szűküléséhez?

– Nem. El tudom képzelni, hogy bizonyos szakmákat “összébb kell tolni”, de ettől a kórházak száma nem csökken. Az elmúlt 20 évben amúgy is sok szakma már centralizálta önmagát.

– A 2012-ben újraszervezett onkológiáról például maga a stratégiai munkaanyag mondja ki, hogy nem megfelelő hatékonyságú, tehát ismét hozzá kell nyúlni.

– Ha egy területet a problémái súlya miatt, félelemből sokáig érintetlenül hagynak, ott hatalmas lesz a feszültség, és amikor átszervezik, ez lavinaként zúdul le, rengeteg új problémát, káoszt okozva. Ezt el szeretnénk elkerülni, ezért lesz terveink szerint egy megyei ellátás-szervezési fórum, ami legalább félévenként összejön, hogy megvitassa, és kontrollálja, ami az ellátásban történik. A lakosság is öregszik, a betegségek kezelése is változik, nem lehet hosszú időre magára hagyni területeket.

– Budapest egészségügyi ellátása sok szempontból nagyon lemaradt, ez a stratégiai anyagból is kiderül. Lát arra reményt, hogy ezt behozzák?

– Szükségesnek tartanám. Amúgy a főváros és környéke túlzott kapacitásokat működtet, de a budapesti ellátórendszer felszippantja a vidéki betegeket is. Véleményem szerint ha a kapacitásokat szükség szerint osztják el, akkor fővároson kívül is lesz orvos és megfelelő finanszírozás, és ekkor talán a betegek sem rohannak apróbb problémáikkal is Budapestre. Ekkor derülhet ki igazán, hogy a jelenlegi finanszírozás sok vagy kevés.

– Tudják, hogy a jelenlegi struktúrában mennyi az indokolatlan, nem gyógyítási céllal folytatott ellátás?

– Leegyszerűsítve és szándékosan sarkítva, azt mondhatom, hogy vannak drága és olcsó hbcs-k. A drágák többnyire eszközigényes beavatkozásokat, műtéteket takarnak, rengeteg járulékos költséggel. Az olcsó hbcs-ben nincs ilyen, eltúlozva azt mondhatjuk, hogy a beteg fekszik az ágyon és gyógyul. E kettő arányának minden kistérségben nagyjából azonosnak kellene lennie. Ezzel szemben, míg a “drága” hbcs viszonylag stabil mindenhol, addig az “olcsó” egyes kistérségekben elszáll, megmagyarázhatatlanul növekszik. Ezt a különbséget magyarázhatja a szociális ellátás vagy az intézményi érdek. Valós indokot azonban nem ismerünk, ezért érdemes lenne megvizsgálni a kérdést. Az összeg mindenesetre jelentős, évente mintegy 65 milliárd forint.

– Mire számíthatnak a betegek, ha sikerül racionálisan elosztani a funkciókat?

– Reményeim szerint kiegyenlítettebb lesz az ellátás szintje. Talán úgy is mondhatjuk, hogy jobb lesz az ellátás. A szociális kérdéseket pedig máshogyan kell megoldani. A jövő évi költségvetésben ott van a plusz 60 milliárd forint az adósság felszámolására, ami, ha jól dolgozunk, beépül a következő évben is. Ez jelentős tétel. Ha nem finanszíroztatunk értelmetlen és felesleges dolgokat az OEP-pel, akkor van értelme újabb forrásokat kérni. Az én feladatom az, hogy ezt a fejlődést megköveteljem az intézményektől és bemutassam a politikai számára.

Forrás: Napi.hu

Az MKOT kíváncsi Olvasói véleményére. Írja meg nekünk! mkotweb@gmail.com