Előadói verseny: idén is keressük a legjobbakat!

A 2023-as madridi ESMO kongresszusra és a horvát Opatijában rendezendő Best of ASCO meetingre juthatnak el a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság idei előadói versenyében legjobban szereplő szakorvosjelöltek, rezidensek.

A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság előadói versenyt hirdet klinikai onkológus szakképzésben részt vevő, de szakvizsgával még nem rendelkező rezidensek, szakorvosjelöltek számára. A verseny célja nyilvános fórum biztosítása a fiatal onkológus jelöltek előadói készségeinek fejlesztéshez, szakmai fejlődésének elősegítéséhez. A résztvevőknek 12 perc áll rendelkezésre az előadás megtartására, amit 3 perc diszkusszió követ. A prezentáció témája szabadon választható, bármely a klinikai onkológia tárgykörébe tartozó, aktuális és gyakorlati vonzattal bíró problémakört érinthet. Saját kutatási eredmények az előadás részét képezhetik, de ez nem előírás.

A prezentációkat 5 tagú zsűri értékeli előre meghatározott szempontrendszer alapján (lásd alább). A szakmai szempontok mellett az értékelésben kiemelt jelentőséget kap az előadói teljesítmény (facilitátori készség, interakció kialakítása a közönséggel, vitakészség) megítélése. A verseny első 3 helyezettje díjazásban részesül.

Az előadások értékelésének szempontjai:
Az előadásokat 5 tagú zsűri értékeli. A zsűri tagjai az MKOT vezetőségi tagjai közül kerülnek ki. Az értékelés az alábbi pontrendszer alapján történik:

  • A téma aktualitása, gyakorlati jelentősége: 1-5 pont
  • A prezentáció szakmai tartalma: 1-5 pont
  • A PPT formátumú prezentáció külalakja, áttekinthetősége: 1-5 pont
  • Előadói készség, közönséggel való interakció: 1-5 pont
  • Vitakészség: 1-5 pont

Helyszín, időpont:
Várkert Bazár, MKOT XII. Kongresszusa
2022. november 11.

Nevezés:
Az előadás absztraktjának leadása az absztraktkezelő rendszerben (IDE kattintva éri el) és elküldése a klinikaionkologia@gmail.com e-mail címre.
A tárgyban kérjük feltüntetni „MKOT PÁLYÁZATI JELENTKEZÉS”

Nevezési határidő:
2022. október 1.

Díjazás:
1. helyezett: ESMO 2023 kongresszusi részvétel támogatása
2. helyezett: CEOC 2023, Best of ASCO meeting, Opatija részvétel
3. helyezett: CEOC 2023, Best of ASCO meeting, Opatija részvétel