Dr. Nagykálnai Tamás: búcsúzunk főorvos úr!

Több volt, mint orvos: nemcsak betegeket gyógyított, hanem úgy tudományos tisztségeiben, mint a magánéletben tanított. Tanított gyógyítani, szakmailag fejlődni, tanított élni. Most pedig meghalt.

Dr. Nagykálnai TamásSzomorúan búcsúzunk Nagykálnai Tamástól, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság egykori vezetőségi tagjától, a Magyar Szenológiai Társaság egyik alapítójától, tiszteletbeli elnökétől.

Csaknem 40 évet dolgozott az Uzsoki utcai Kórház Onkoradiológiai Osztályán a daganatos betegekért. Tanulmányutakon járt a berlin-buchi Robert Rössle Klinikán, a stockholmi Karolinska Egyetem Radiumhemmet osztályán, a texasi egyetem MD. Anderson Cancer Centerben. Rengeteg előadást tartott, számos tudományos közlemény, könyvrészlet és könyv szerzője.

“Megtestesült életszeretet és életigenlés, aki ezt a fantasztikus kisugárzását át tudta adni mindenkinek, a betegeinek és az ismerőseinek is” – írta róla egykori tanítványa.

Már csak nagyon kevés hiányzott a nyolcvanhoz, de ez már nem adatott meg számára. Tisztelettel gondolunk rá. Szomorúak vagyunk, hogy elment, de köszönjük neki, hogy ismerhettük.

Magyar Klinikai Onkológiai Társaság vezetősége