Gyógyulj Velünk Egyesület: sokrétű betegképviselet

Számos sajtómegjelenés, rendezvények és betegedukációs kiadványok sora fémjelzi a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság szakmai támogatásával dolgozó betegszervezet, a Gyógyulj Velünk Egyesület tevékenységét.

Gyógyulj Velünk Egyesület elnökség

Gyógyulj Velünk Egyesület elnökség

A daganatos betegek által alapított, jelenleg két tagozatot (emésztőszervi és uroonkológiai) működtető Gyógyulj Velünk Egyesület beszámolójából kiderül, hogy 2015-ben milyen betegedukációs, kiadói és érdek-képviseleti tevékenységet végzett a betegszervezet. A Gyógyulj Velünk Egyesület közel 2015-ös online, print, rádiós és televíziós megjelenéseiről készült médiajelentés az eredeti linkekkel PDF formátumban ide kattintva letölthető, ide kattintva pedig elérhető a 2015-ös uroonkológiai kampány beszámolója.

2015. február

  • Értse meg a leleteit! Urológus és onkológus orvos-beteg találkozó

2015. március:

  • 100 ezer ember lehet vastagbélrákos – országos sajtófelhívás
  • Betegjogi előadás és konzultáció
  • Jelentkezzen vastagbélvizsgálatra! – országos társadalmi célú felhívás
  • Részvétel a kolorektális betegszervezetek találkozóján (IEEPO) Münchenben

2015. április:

  • Hogyan élnek a prosztatarákos betegek? Országos sajtópályázat meghirdetése
  • Várólisták nélkül javulnak a rákbetegek életkilátásai – sajtóközlemény
  • Betegedukációs előadás: Uroonkológiai betegségek kezelése

2015. május:

  • Betegedukációs előadás: Dietetikai tanácsok rákbetegeknek
  • Részvétel a World Pancreatic Cancer Coalition Steering Group prágai találkozóján

2015. június:

  • Betegedukációs előadás: Egészségpszichológia
  • Szervezetfejlesztés: egyedüli hazai betegszervezetként részvétel a nemzetközi Patient Organisation European Digital Academy továbbképzésen

2015. augusztus:

  • Ősszel is keresik a prosztatarákos betegeket és orvosaikat! – sajtófelhívás

2015. szeptember:

  • Molekuláris diagnosztika, célzott kezelések – betegtájékoztató kiadvány 3000 példányban
  • Betegedukációs előadás – Molekuláris diagnosztika előadás
  • Részvétel a World Pancreatic Cancer Coalition Steering Group genfi találkozóján
  • Részvétel a  Patient Organisation European Digital Academy milánói szemináriumán

2015. október:

  • Új államtitkár: Ne torpanjon meg a rák elleni küzdelem! – sajtóközlemény
  • Betegedukációs előadás – Urológiai rákbetegek életmódja

2015. november:

  • Sajtótájékoztató a Magyar Urológus Társasággal, Magyar Klinikai Onkológiai Társasággal, a MÚOSZ eü. szakosztályával az uroonkológiai daganatokról
  • Hasnyálmirigyrák Világnap: Miért nincs áttörés a gyógyításban? – sajtófelhívás
  • Betegedukációs előadás: Háziorvosok szerepe
  • Részvétel az EuropaColon varsói konferenciáján

2015. december:

  • Prosztatarák kezelése – betegtájékoztató kiadvány 1500 példányban
  • Ne legyen vastagbélrákos jövő karácsonyra! – társadalmi célú felhívás
  • Karácsonyi betegtalálkozó, kulturális műsor Gerendás Péterrel

A Gyógyulj Velünk Egyesület Facebook profilja itt követhető.


Kapcsolódó cikkek

MKOT 2017. Minden jog fenntartva. Website by Ranlom