Várakozás és a betegút akadozottsága a legfőbb kritika

Az AIPM friss kutatásában a betegek oldaláról is megpróbálta felmérni az ellátórendszerrel kapcsolatos mindennapos kihívásokat, valamint azonosítani a tapasztalatokra épített lehetséges beavatkozási pontokat. A most közzétett tanulmány1 alapját három onkológiai terápiás területen (nőgyógyászati onkológia, tüdőrák és vastagbélrák) érintett betegekkel folytatott mélyinterjúkra épülő kutatás adta.

A tanulmány eredményei alapján leszűrhető, hogy az ellátás során a betegek legfőbb problémáját nem a kezelések minősége, hanem az egyes összekötő, szervezéshez kapcsolódó elemek jelentik, amelyek azonban mind hatással vannak a terápia hatékonyságára.

A páciensek számára az onkológiai ellátás során az egyik legkritikusabb pont az idő: az időpontfoglalások és előjegyzések ütemezése, várólisták hossza jelenti a legnagyobb problémát. A rosszindulatú betegség gyanújának felmerülésétől a diagnózis felállításáig tartó időszak ráadásul kulcsfontosságú, ezért megfontolandó azon intézkedések számbavétele, amivel az érintett betegek minél hamarabb diagnózishoz és azt követően ellátáshoz juthatnak.

A kutatásból kitűnik továbbá, hogy a betegek hiányolják a gördülékeny kommunikációt és egyértelmű kapcsolatot az alapellátás és a szakellátás között. A válaszokból leszűrhető, hogy az onkológiai betegek ellátási rendszerben történő tudatos irányítása a szakemberek leterheltségéből fakadóan kevésbé megoldott, a rendszerben történő „bolyongás” és az egész folyamatot átfogó kezelési terv hiánya késlelteti a megfelelő időben történő ellátást. A gyógyulást követő utánkövetés pedig szinte kizárólag a betegek egyéni hozzáállásán múlik, ami növeli a rendszerből való kiesés esélyét.

Az AIPM álláspontja szerint a fentiek fényében az onkológiai ellátás betegközpontú fejlesztése során fontos hangsúlyt fektetni a mindennapos, gyakorlati kérdésekre is, amelyek segítségével az ellátás gördülékenysége és a folyamatos kommunikáció biztosítható. A vonatkozó ellátási folyamat szakszerű és a betegeket segítő menedzselése, és a teljes ellátási folyamatban való eligazodás támogatására megfontolandó a kifejezetten erre a feladatra dedikált szakemberek alkalmazása az ellátórendszerben. A tanulmány alapján a betegek részéről komoly igény mutatkozik továbbá egy egységes kezelési tervre, amely alapján a páciens egyértelműen tisztában lehet azzal, hogy az egyes terápiás lépések mikor és hogyan követik egymást, ezek milyen következményekkel járhatnak, és legfőképpen, hogy ő maga, betegként miként járulhat hozzá kezelésének sikeréhez.