Felhívás

• Nincs találat

Tüdőtranszplantáció Budapesten: mostanról ritkábban kell Bécsbe menni

Először hajtottak végre tüdőtranszplantációt Magyarországon, a műtét sikeres volt – jelentették be az operációt végző szakemberek és az Országos Onkológiai Intézet vezetője Budapesten.

Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet (OOI) főigazgató főorvosa elmondta: a műtétet december 12-én éjszaka végezték el, a beteg jól van. A főigazgató orvostörténeti pillanatnak nevezte az eseményt, megjegyezve: nagyon hosszú várakozás után jutottak el addig a pillanatig, hogy a hatórás operációt elvégezhessék. Lang György, a Semmelweis Egyetem – az OOI mellkassebészeti osztályának bázisán működő – mellkassebészeti klinikájának vezetője elmondta: egy 59 éves férfi volt a donor, az ő tüdejét ültették át egy 53 éves férfiba.

Szólt arról is, hogy a tüdőátültetésben „van némi lemaradása a magyar egészségügynek” a világ élvonalához képest, hiszen máshol ezt a műtétet már régebben végzik. Ugyanakkor a technikai színvonal és környezet az onkológiai intézetben az egyik legfejlettebb, és a magyar mellkassebészet mostantól a világ élvonalához tartozik – jelentette ki.

Eddig ezeket a műtéteket Bécsben végezték magyar orvosok közreműködésével. Lang György megjegyezte, realisták lesznek és csak azokat a tüdőtranszplantációkat végzik majd el Budapesten, amelyeket biztonságban megtehetnek. Továbbra is kapcsolatban maradnak a bécsi központtal, hogy a nagy rizikóval járó műtéteket ott hajtsák végre – tájékoztatott. Kásler Miklós az MTI kérdésére elmondta, hogy Magyarország tavaly 38 tüdőt juttatott ki Bécsbe, ahol 12 transzplantációt végeztek magyar betegeken.

Beneda Attila egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatorna műsorában közölte: évente 15-25 tüdőtranszplantációval számolnak Magyarországon, de nincs felső korlát, a társadalombiztosítás minden szükséges beavatkozást támogat.