Felhívás

• Nincs találat

Reflektorfényt ígérnek minden rákbetegnek

Minden egyes daganatos betegre olyan figyelem irányuljon, mintha egy reflektor lenne rajta: senki nem veszhet el a rendszerben, és reményeim szerint a betegek azt fogják érezni, hogy az első pillanattól kezdve fogjuk a kezüket, nincsenek egyedül, és pontosan tudják hogy, mi és hogyan történik velük – nyilatkozta Berényi Ervin, a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának tavaly kinevezett elnöke, aki 2018 egyik legfontosabb feladatának a betegutak optimalizálását tartja.

Berényi Ervin

Berényi Ervin

– Egy beteg számára az a legfontosabb, hogy a lehető leggyorsabb, legáttekinthetőbb és ellenőrizhető ellátáshoz jusson. Ez mindenkire érvényes, ám első lépésben bizonyos betegcsoportokra fókuszálunk: a sürgősségi, a járóbetegek és a daganatos betegek ellátására irányítjuk a legnagyobb figyelmet – sorolta a Debreceni Egyetem portáljának adott nyilatkozatában a 2018-as célokat Berényi Ervin.  A debreceni klinikai központban tavaly 95 210 fekvőbeteget láttak el, az ambuláns esetek száma meghaladta a 850 ezret.

– Az onkológiai betegellátás folyamatát illetően az elmúlt fél évben nagymértékű ellenőrzést hajtottunk végre, minden egyes kockázati tényezőt megvizsgáltunk és feltártunk. Meggyőződésem, hogy ilyen átfogó és alapos ellenőrzés az onkológia területén először történt Magyarországon, aminek az eredményeként növekedni fog a betegbiztonság a gyógyítás során – fogalmazott az elnök.

A Kenézy Gyula Egyetemi Kórház tavalyi integrációja óta a daganatos betegek ellátása terén közös szakmai vezetés jött létre. Ez megalapozza azt, hogy a jövőben a daganatos betegek sorsát érintő döntési folyamatokat helyben és időben is centralizálni tudják. A Klinikai Központ területén található, de csak részben kihasznált sugárterápiás épületet idén szeretnék befejezni. A tervek szerint ott kap majd helyet két nagy onko-team centrum, melyek már az Onkológiai Klinika szervezeti egységeként fognak működni.

– Tervezzük a CT- és MR-gépek megújítását, új eszközök beszerzését, de nem csak a radiológia területén. A sugárterápiában használt négy lineáris gyorsítóból kettőt fogunk újra cserélni, emellett szükség van új sebészeti képerősítőkre, a műtők műszaki hátterének megújítására, új altatógépekre, a gyermeksebészet fejlesztésére – sorolta Berényi Ervin.