Felhívás

• Nincs találat

Rákbetegek szervezete kapta az Astellas-különdíjat

A daganatos betegek által alapított és működtetett, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság szakmai partnerségével dolgozó Gyógyulj Velünk Egyesület kapta 2016-ban az Astellas-különdíjat.

Astellas_kKorábbi években a Magyar Hospice Alapítvány, az Őrzők Alapítvány, a Bátor Tábor, a Tábitha Gyermekhospice Ház, majd az Országos Gyermekmentő Szolgálat kapta az elismerést, e sorba került 2016-ban a Gyógyulj Velünk Egyesület.

A Gyógyulj Velünk Egyesületet daganatos betegek alapították 2012-ben. A kezdetben indított emésztőszervi tagozat mellett mára uroonkológiai
tagozattal is bővült a civilszervezet. Az elnökséget mind a mai napig olyan emberek látják el, akik önmaguk is szembenéztek a rákkal, s ezt követően vállalták fel szabadidejük terhére egyrészt a betegtársakért való munkát, másrészt saját példájuk nyomán a társadalmi tudatformálást, például a szűrővizsgálatok népszerűsítését, a rákbetegekkel szembeni előítéletek lebontását.

Minden hónapban interaktív ismeretterjesztő előadások, orvos-beteg találkozók szolgálják a sorstársaknak az onkológia falain kívüli segítését. Ismeretterjesztő kiadványaik országszerte segítik a betegtársakat. Az egyesület országos szinten, társadalmi tudatformáló tevékenységgel és sajtókampányokkal vállalja fel az ismeretterjesztést és szemléletformálást a ma és a holnap daganatos betegeinek érdekében.

A Gyógyulj Velünk Egyesület székhelye ugyan Budapesten van, de az egész országból várja a betegek, s együttműködni szándékozó civilszervezetek jelentkezését, a betegszervezet hírei a Facebook közösségi oldalukon is nyomon követhetők.