Felhívás

• Nincs találat

Nukleáris medicina osztályt nyitnak Szolnokon

A tervek szerint már nyár végén fogadnak betegeket a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet új, nukleárismedicina-osztályán. Tölgyes Anna megbízott kórházigazgató elmondta: az osztály a daganatos betegek szűrésén és kezelésén kívül a kardiológiai, a máj- és vese-, valamint pajzsmirigybetegek gyógyulását is segíti.

A szolnoki Hetényi Géza kórház volt a vidéki megyei kórházak közül az egyetlen, ahol még nem működött nukleárismedicina-osztály, ezt a hiányt pótolta az intézmény a mintegy 240 millió forint uniós támogatású beruházással – tette hozzá. Hangsúlyozta: így a rossz állapotban lévő daganatos betegeknek sem kell majd más városokba utazniuk. Évente hét-nyolcezer vizsgálatot terveznek a megvásárolt csúcstechnológiás berendezéssel.

Tombácz Adrienn, a kórház nukleárismedicina-osztályának szakmai vezetője az MTI-nek elmondta: a korszerű műszer az élő sejtek, szövetek működését, a szöveti folyadékok, molekulák átalakulását, áramlását mutatja, így nélkülözhetetlen az említett betegségek diagnosztizálásához.

A berendezés alkalmas a daganatos betegek szűrésén, kezelésén kívül egyebek mellett a máj- és vese-, valamint pajzsmirigybetegek gyógyulásának segítésére, de kimutatja a tüdőembóliát, a trombózist is, nélkülözhetetlen az onkológiában, a kardiológiában, a reumatológiában, gyermekeknél a vesefejlődési rendellenességek felismerésében. Terápiára is alkalmas: kis dózisú sugárzó izotóppal a pajzsmirigy-túlműködést tudják kezelni, így elkerülhető a műtét. A nukleáris medicina atyja, Hevesy György 1943-ban kémiai Nobel-díjat kapott az eljárásért. A nukleáris medicina radioaktív izotópokkal végzett orvosi, diagnosztikai, terápiás és kutató klinikai szakterület.

A beruházásról szóló TV tudósítás itt megnézhető.