Felhívás

• Nincs találat

MKOT betegnap: sorstársak az ország minden részéből

Megtelt daganatos betegekkel és kísérőikkel a Pesti Vigadó aulája: az előzetesen meghirdetett betegnapra mintegy 230 résztvevő érkezett, s csak azért nem több, mert a helyszín befogadóképessége gátat szabott a további regisztrációnak.

Betegek_kA jelenlévők (fotónkon a Zalaegerszegről érkezett sorstársközösség) átfogó előadásokat hallgattak meg, amelyek célja egyrészt az ismeretterjesztés volt, másrészt a mindennapokban is hasznos, s követhető tippek, tanácsok megfogalmazása az érintettek számára. Amint Ruzsa Ágnes, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság elnöke fogalmazott, a betegeknek nem alárendelt szerepének kell lennie a kezelésekben, hanem érdemben, partnerként be kell vonni őket a döntésekbe, fontos, hogy értsék mi és miért történik. A MKOT elkötelezett a betegedukációban, az orvos-beteg viszony javításában, ezért szervezi meg immár hagyományosan a tudományos orvosi kongresszus kísérőrendezvényeként a betegnapot is.

Az előadások sorát prof. dr. Kulka Janina patológus nyitotta meg, aki közérthető nyelvre igyekezett lefordítani a molekuláris patológia kérdéseit, kiemelten kitérve az öröklődés kérdéskörére. Referátumának másik fő pillérét annak körbejárása adta, hogy a daganatok kialakulásáért mennyiben tehetők fertőző kórokozók felelőssé.

Ruzsa Ágnes a célzott terápiák mellékhatásairól, s azok csökkentésének lehetőségeiről adott számot. Milyen értéke van az alternatív kezeléseknek a daganatos betegségek kezelésében? – tette fel a kérdést dr. Lugasi Andrea, aki fontos értelmezési sarokpontokat osztott meg a hallgatósággal az étrend-kiegészítők, gyógyhatású termékek, tápszerek kínálatában való eligazodáshoz. Az előadó óvott attól, hogy a kiegészítő termékeket bárki gyógyszernek tekintse, mint mondta, e termékek reklámjai olykor azt sugallják, hogy ezek a készítmények gyógyítanak, ám ezt semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, s ennek kommunikálása jogsértő. Kisa Judit dietetikus megnyugtatta a résztvevőket: a rák diagnózisa nem azt jelenti, hogy ki kell söpörni odahaza a kamrát és a konyhát. A szakember óva intett a divatos, rendszerint különféle megvonásokon alapuló diétáktól. Támpontokat adott ahhoz, hogyan érdemes egészségesebbé tenni az étkezést, ám előadásának fő tanulsága, hogy a radikális megoldásokat jobb elkerülni.

Rohánszky Magda onkopszichológus előadása abban segített, miként lehet újfajta látásmódot, gondolkodásmódot kialakítani a rákkal való együttélés során úgy, hogy minél harmonikusabban, minél kevesebb stresszel és szorongással kelljen szembesülni, s minél jobban sikerüljön a betegnek a környezetével, családtagjaival együttműködve utat találnia. B. Papp László sajtószóvivő, egészségügyi szakújságíró hírelemzést tartott: rendhagyó lapszemléjében azt mutatta be, mennyire elferdített és torz kép jelenik meg a bulvárhírekben a daganatos betegségekről, majd bemutatta a Rákgyógyítás betegtájékoztató honlapot és magazint.

Az előadásokat követően a fórum interaktívvá vált. A betegedukációban nagy tapasztalattal bíró dr. Végh Éva belgyógyász-onkológus moderálásával a szakértők számára a résztvevők másfél órán át sorjázhatták kérdéseiket. A szervezők ezzel teremtettek lehetőséget mindazoknak a betegeket érintő és érdeklő problémáknak és dilemmáknak az értő és részletes átbeszélésére, amire az ambulanciák időszorításában nem kerülhet sor.