Miért hiányoznak a magyar rákadatok?

Itt az új OECD-évkönyv, de az onkológia gyógyítási mutatóinál hiányoznak a magyar adatok. Nem először, de vajon most már utoljára? – indítja cikkét a Heti Válasz.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) minden évben kiadja az egészségügyről szóló évkönyvét, amelynek fő célja, hogy az egyes országokban elért eredmények összevethetőek legyenek egymással. Szép sikereket értünk el, például a védőoltások terén most is irigyelt a pozíciónk, és nálunk csökkent a legnagyobb mértékben az alacsony súlyú újszülöttek száma (igaz, még mindig rossz a helyzet.)

Most a két legfőbb halálok, a szív- és a rákbetegségek szempontjából néztünk rá az adatokra. A magyar egészségügy komoly eredményeket ért el az infarktusos halálozás megfékezésében, ám az OECD-adatok óvatosságra intenek. Nem is az a meghökkentő, hogy Magyarországon százezer lakosra 507, a legjobb eredményt jegyző Franciaországban viszont csak 86 (!) szívhalál jut, hiszen ismerjük ennek történelmi okait. Ám az már igen, hogy 2002-ben a franciák százezer lakosra 100 szívhalált jegyeztek, és ehhez képest is képesek voltak javítani. Magyarország viszont az utóbbi években úgy ért el sikert, hogy visszakapaszkodott a 2005-2006-os mélypontról, így ma nagyjából ott tartunk, ahol az ezredfordulón.

A legfrissebb nemzetközi adatok szerint Európában Magyarországon van a legnagyobb veszélye annak, hogy egy 46 évnél idősebb személy az infarktust követő 30. napon már ne éljen. Úgy, hogy a gyógyító beavatkozásokat tekintve a németek után a második helyen állunk (lakosságarányosan).

Mindez arra int, hogy vagy nagyon súlyos állapotúak az infarktusos betegek nálunk, vagy nem elég hatékony a gyógyítás. Vagy mindkettő.

Ennél is ellentmondásosabbak az onkológiai adatok. S nem amiatt siránkozom, hogy rákhalálozásban siralmasan állunk. Ám az elgondolkoztató, hogy a rákbetegségek előfordulásában a franciák szerepelnek az OECD lista élén, és Belgium, Norvégia is megelőz minket, valamint Dánia és Szlovénia is hasonló szinten áll, mint Magyarország. Ha kevesebb a beteg, miért halnak meg mégis többen nálunk? Magyarázat erre is akad, hiszen fejlettebb egészségügyű országokról beszélünk, ahol a szűrés jóval elterjedtebb, mint nálunk, ráadásul a magasabb életszínvonalon élők jobban gyógyítható rákfajtákban (például melldaganat) veszélyeztettebbek.

A gond az, hogy az onkológia hatékonyságát elemző részben a magyar adatok hiányoznak, túlélési arányszámokat ugyanis Magyarország nem közöl az OECD-vel. Egyszerűen nem vagyunk rajta Európa térképén.

Tessék megmondani, ha egyszer létezik nemzeti rákregiszter, miért nem lehet tudni Magyarországon, ahol mindenkinek Taj-száma van, és még egy magánorvoshoz sem lehet enélkül betévedni, hogy mennyi az ötéves túlélése a melldaganatoknak vagy a béldaganatoknak? Egy lengyel orvos miért tudhatja, hogy kisebb hatékonysággal gyógyít, mint egy osztrák, egy magyar miért nem? Hogyan fogunk így fejlődni, ha még azt sem ismerjük, mennyi a lemaradásunk?

Németországban, ahol sokféle tulajdonú szolgáltató és több biztosítós rendszer van, be tudják gyűjteni az adatokat? Nálunk, ahol minden ellátó hely állami és egyetlen biztosító van, erre képtelenek vagyunk? Vagy csak nagyon sokaknak kényelmesebb így, mert akkor esetleg a biztosító azt is tudná, kinek milyen a gyógyítási mutatója, és kiejtené a legrosszabbakat a finanszírozásból?

Élő Anita – Heti Válasz

Az MKOT kíváncsi Olvasói véleményére. Írja meg nekünk! mkotweb@gmail.com