Felhívás

• Nincs találat

Mérföldkőhöz érkezett a salgótarjáni onkológiai központ

A salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban már több mint tíz éve működik az onkológiai ellátás, amely most új mérföldkövéhez érkezett.

Amint azt a kórház hírül adta, a megyei intézményben megkezdte működését a jelenleg elérhető egyik legmodernebb technológiával felszerelt sugárterápiás centrum, biztosítva a térségben élők komplex, magas színvonalú ellátását. Öt évvel ezelőtt, a Modern Városok Program keretén belül, 17,4 milliárd forintos támogatással kezdődött el a kórház területén a 3300 négyzetméteres onkológiai központ kialakítása. Az új létesítményben teljeskörű kezelési lehetőségek, sugárterápiás és endovaszkuláris beavatkozások egészítik ki egymást, ennek köszönhetően az onkológiai műtétek feltételrendszere is lényegesen javul.

A beruházáshoz kapcsolódik egy olyan érfestéses laboratórium is, ahol a szív- és érrendszeri betegségeket, illetve az agyér-betegségeket is megfelelően lehet kezelni. Fontos újítás, hogy az úgynevezett endovaszkuláris onkológiai technikának köszönhetően  az arra alkalmas formájú és megjelenésű daganatos betegségekben minimális beavatkozással érhető el terápiás siker.

Hazai viszonylatban a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban kialakított sugárterápiás centrum 14. az országban. A komplex kezelések orvosok, orvos-fizikusok, asszisztensek együttműködésével valósulnak meg, a fejlesztéseknek és a beszerzett eszközöknek köszönhetően pedig az egyik legmodernebb ellátóegység kezdheti meg működését.