Felhívás

• Nincs találat

Emlőrák: felvonulás nem lesz, de egész napos tájékoztató igen

Egész napos élő közvetítést szerveznek a mellrák ellenes október első vasárnapján, amely során szakorvosok, segítő szakemberek, sorstársak bevonásával számos téma napirendre kerül, ami egy mellrákkal szembesült nő számára segítséget nyújthat a betegséggel való megküzdésben, a fizikai és lelki felépülésben.

“Ne tedd zárójelbe, ami igazán fontos – járvány idején sem!” címmel 2020. október 4-én, a mellrákellenes hónap első vasárnapján az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület rózsaszínbe borítja Budapesten a Lánchidat naplementekor, de a járványra való tekintettel a rendezvényt interneten közvetíti, így abba az egész országból regisztráció nélkül bárki bekapcsolódhat.

A rózsaszín napon neves szakemberekkel beszélgetnek arról, hogyan kell hiteles forrásból tájékozódni, illetve mit kell tudnunk a szűrésről és a diagnosztikáról a járvány által okozott változások tekintetében. Az érintetteknek, családtagjaiknak, szeretteiknek szólnak azok a beszélgetések, amelyek a pszichés megküzdésről, a pszichológus és a család szerepéről, a betegcsoportok által nyújtott segítségről szólnak. Érintettek beszélgetnek arról is, hogy milyen megélni az áttétes mellrákot. A virtuális konferencián szakemberek elmagyarázzák, mit kell tudni a szövettani leletről, a sugárterápiáról, a gyógyszeres terápiákról, az emlőrekonstrukcióról, a nyiroködéma elkerüléséről, hogyan tornázhatnak a frissen műtöttek és milyen óvintézkedéseket tehetnek a COVID megelőzésére. Beszélgetnek az orvos-beteg kommunikációról és a betegség közbeni szépségmegőrzésről is.

A beszélgetéseket az Egyesület Facebook oldalán, illetve a weboldalon lehet meghallgatni és megnézni. A részvételhez előzetes regisztráció nem szükséges.

PROGRAM:
10:00-10:05 Köszöntő
10:10-10:35 A patológia szerepe és a szövettani lelet
Dr. Vass László és Jó Marianna

10:40-11:10 Pszichés segítség a gyógyulásban
Dr. Mailáth Mónika és Majer Réka

11:15-11:35 A betegcsoportok szerepe a betegek segítésében
Lángné Janni Gitka és Brotschollné Jáger Emilia

11:40-12:00 Az emlőszűrésről és az emlőrák képalkotó diagnosztikáról
Dr. Pintér Katalin és Kreicsi Mária

12:05-12:40 Torna emlőrákkal műtöttek részére
Glotz Marcsi

12:45-13:10 Mammográfiával kapcsolatos kérdések a betegektől
Dr. Szabó Éva és Báródi Edit

13:15-13:45 Emlőrekonstrukcióval kapcsolatos kérdések
Dr. Újhelyi Mihály és Halom Bori

13:50-14:10 Tudnivalók a nyiroködéma kialakulása esetére
Legéndi Zsuzsa

14:15-14:45 Dietetika – hiteles információkból tájékozódjunk
Brjeska Mónika

14:50-15:25 Orvos-beteg kommunikáció a daganatos betegség gyógyításáért
Dr. Szántó István és Miklós Katalin

15:30-15:55 Pszichés megküzdés rákbetegség esetén
Dr. Désfalvi Judit és Pataki Aranka

16:00-16:25 Tudnivalók a sugárterápiáról
Dr. Landherr László és Jó Marianna

16:30-16:50 COVID-megelőzés, emlőrák, terápiák
Dr. Boér Katalin és Balassa Gabriella

16:55-17:25 Média és hiteles információ, valamint szűrés és vizsgálat a járványveszély idején
Dr. Forrai Gábor, Kuslits Szonja és Matics Kata

17:30-17:55 Beszélgetés az áttétes emlőrákról
Linder Erzsi és Tóth Krisztina

18:00-18:30 Szépségmegőrzés és emlőrák
Szűcs Adriána

18:30-18:32 Vivace: üzenet az Egészség Hídjának

18:35-01:00 Lánchíd kivilágítás

https://www.facebook.com/rozsaszin.lanchid