Felhívás

• Nincs találat

Egészségügyi kitüntetések a nemzeti ünnepen

A hagyományoknak megfelelően a nemzeti ünnep alkalmából állami kitüntetéseket és egészségügyi díjakat adtak át Budapesten.

Magyarország köztársasági elnökétől március 15. alkalmából Széchenyi-díjban részesült:

  • DR. HUNYADY LÁSZLÓ, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Academia Europeae tagja, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja, az Élettani Intézet igazgatója, egyetemi tanár részére a vérnyomás-szabályozásban központi szerepet játszó angiotenzin receptor és más G-fehérjéhez kapcsolt receptorok működésének vizsgálata terén folytatott kiemelkedő kísérleti endokrinológiai és receptorélettani kutatásai, valamint az általános orvosképzésben végzett magas szintű oktatói és vezetői tevékenysége elismeréseként
  • DR. KÁSLER MIKLÓS, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja részére a nemzetközi és hazai onkológiai ellátás korszerűsítését a világ számos területére kiterjesztő rákellenes akciók és fejlesztési programok kidolgozása és széles körű megvalósítása mellett az onkológus, illetve sugárterapeuta szakorvosképzés fejlesztésével is szolgáló, nagy hatású tevékenysége elismeréseként

Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapott:

  • DR. LANG GYÖRGY, az Országos Onkológiai Intézet bázisán működő Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Klinika megbízott igazgatója, egyetemi tanár részére a hazai mellkassebészet és tüdőtranszplantáció terén végzett kimagasló tevékenysége, több évtizedes egyetemi oktatói pályafutása elismeréseként;

Kimagasló egészségügyi szakmai tevékenysége elismeréseként Batthyány-Strattmann László-díjban részesült:

  • Dr. Fekete Julianna, Kaposvár 9. számú háziorvosi körzetének háziorvosa
  • Dr. Hargitai Ernő, az Országos Baleseti Intézet nyugalmazott osztályvezető főorvosa, a Heim Pál Gyermekkórház gyermektraumatológusa
  • Kovácsné Szabó Erzsébet, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Általános Finanszírozási Főosztályának finanszírozási ügyintézője
  • Dr. Nagy-Bozsoky József, a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház nyugalmazott főorvosa
  • Dr. Palkó András, a Szegedi Tudományegyetem Radiológiai Klinika tanszékvezető egyetemi tanára
  • Dr. Sándor Péter, a Semmelweis Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára
  • Dr. Szabolcs Szilárd Zoltán, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika egyetemi tanára
  • Dr. Szerafin Tamás, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kardiológiai és Szívsebészeti Klinika egyetemi docense
  • Dr. Sziráki Katalin, az albertfalvai 3. számú gyermekháziorvosi körzet háziorvosa
  • Dr. Ujj György, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Gáza Kórház- Rendelőintézet I. számú belgyógyászati osztályának nyugalmazott osztályvezető főorvosa

Az egészségügyi ellátás érdekében végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként Pro Sanitate díjban részesült:

  • Dr. Deutsch Krisztina, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Sürgősségi Ellátási és Egészségpedagógiai Intézet adjunktusa
  • Dr. Ferenczi Attila Mihály, a Békéscsabai Lencsési lakótelep háziorvosa
  • Dr. Hoyer Mária, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar tanszékvezető főiskolai docense
  • Dr. Járomi Melinda, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Fizioterápiás és Sporttudományi Intézet adjunktusa
  • Dr. Kiss László, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet Belgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa
  • Novák Magdolna, az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet megbízott vezető asszisztense
  • Dr. Pintér Katalin Margit, a dózsakerti Gyermekorvosi Rendelő házi gyermekorvosa
  • Rózsáné Rigó Éva, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezető védőnője
  • Dr. Szabó Zoltán, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Sürgősségi Klinika egyetemi docens, igazgatója
  • Dr. Szakál Ignác Imre, a Komáromi Selye János Kórház orvos-igazgatója
  • Dr. Szekeresné dr. Battyáni Zita, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház osztályvezető főorvosa
  • Dr. Szombathelyi Éva, a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinika klinikai szakpszichológusa
  • Dr. Szőkéné dr. Süveges Piroska, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Orvosszakmai Ügyek és Egyedi Támogatások Osztályának főosztályvezető helyettese

Az egészségügy területén végzett eredményes, példamutató tevékenysége elismeréseként Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült:

  • Cseke Mária, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Nappali Kórházának gyógyfoglalkoztatója
  • Dr. Dubravcsik Zsolt, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Gasztroenterológiai Osztályának főorvosa
  • Fülöp Gáborné, a Karitatív Önkéntesek Kisújszállási Egyesületének elnöke
  • Hoffmann Zoltánné, a Szent Borbála Kórház gazdasági igazgatója
  • Dr. Kasza Judit, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő ellenőrző főorvosa
  • Dr. Kudrjávcev Anatolij, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet részlegvezető főorvosa
  • Molnár Istvánné, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya osztályvezetője
  • Dr. Pusztai Ferenc, a Komáromi Selye János Kórház Egynapos Sebészeti Osztályának főorvosa
  • Dr. Várvölgyi Csaba, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Belgyógyászati Klinika klinikai főorvosa
  • Volter Imola, a Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő gyógytornásza

Az egészségügy területén végzett felelősségteljes, példamutató munkájuk elismeréseként Miniszteri Elismerő Oklevélben részesültek:

  • Az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet Krónikus Lélegeztetési Osztálya
  • A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Ápolástan Tanszéke
  • A Szent Borbála Kórház Szülészet-nőgyógyászat Osztálya

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér kialakításában, bevezetésében végzett innovatív, kimagasló színvonalú szakmai tevékenységéért elismerésben részesült

  • a Magyar Gyógyszerészi Kamara

A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést kapta:

  • DR. NÁDOR GYÖNGYVÉR MÁRIA fogorvos több évtizedes, példaértékű elhivatottsággal végzett gyógyító munkája elismeréseként

Az egészség megőrzése, a betegségek megelőzése és a gyógyítás terén végzett magas színvonalú munkája elismeréseként Semmelweis Ignác-díjat kapott:

  • DR. FIGLER MÁRIA, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar egyetemi tanára
  • DR. HANKÓ ZOLTÁN, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke
  • DR. CSÓKAY ANDRÁS idegsebész

A haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenységük elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést vehettek át:

  • DR. BODNÁR ANDRÁS nyugalmazott osztályvezető sebész-főorvos, olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, a Magyar Olimpiai Bizottság Mező Ferenc Sportbizottságának vezetője
  • DR. CSERNÁTONY ZOLTÁN, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Klinikai Központja Ortopédiai Klinikájának igazgatója, egyetemi tanár
  • DR. HÁRSING LÁSZLÓ GÁBOR, az orvostudomány doktora, a Semmelweis Egyetem Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézetének tudományos tanácsadója
  • DR. KEMPLER PÉTER, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Diabetes Társaság elnöke, a Semmelweis Egyetem Diabetológiai Licenc Grémium elnöke, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara I. sz. Belgyógyászati Klinikájának egyetemi tanára
  • DR. SZABÓ MIKLÓS, a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikája Újszülött Intenzív Osztályának vezetője, egyetemi docens
  • DR. KOMOLY SÁMUEL, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Neurológiai Klinikája egyetemi tanára

Kiemelkedő színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

  • DR. DÉZSINÉ SZENTES VERONIKA, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház haemodinamikai laboratóriuma vezető asszisztense
  • DR. HÉJJ GÁBOR ISTVÁN, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet nyugalmazott főigazgató-helyettese, a Módszertani és Minőségbiztosítási Osztály nyugalmazott osztályvezetője
  • DR. OROSI PIROSKA, a Debreceni Egyetem Klinikai Központja Kórházhigiénés Osztályának osztályvezető higiénikus főorvosa, egyetemi docens
  • DR. SÁNDOR TAMÁS, a Semmelweis Egyetem II. sz. Sebészeti Klinikájának önkéntes segítője, egyetemi magántanár
  • DR. VESZPRÉMI BÉLA szülész-nőgyógyász szakorvos, klinikai genetika szakorvos, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának egyetemi docense, a Prenatális Diagnosztikai Központ vezetője

Magas színvonalú munkája, példamutató tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott:

  • DR. CSEH SÁNDOR, Hegyeshalom nagyközség háziorvosa
  • DR. CSUPOR ÉVA, Jakabszállás község nyugalmazott háziorvosa
  • DR. FEKETE SÁNDOR, az egykori Egyesített Szent István és Szent László Kórház nyugalmazott főorvosa
  • DR. NÁDOR GYÖNGYVÉR MÁRIA fogorvos

Kimagasló színvonalú munkájáért Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

  • CSŐSZ KATALIN, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Országos Védőnői Szakmai Tagozatának vezetője, a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ területi vezető védőnője
  • DR. SOHAJDA ATTILA, a Magyar Gyógyszerészi Kamara alelnöke, a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház Intézeti Gyógyszertárának vezetője

Színvonalas munkájáért Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott:

  • NAGY ILDIKÓ, a szolnoki MÁV Kórház vezető gyógytornásza