Felhívás

• Nincs találat

Dr. Moskovits Katalin

Az MKOT VIII. Kongresszusának ünnepélyes megnyitóján dr. Moskovits Katalin vehette át a Pro Oncologia Díjat, aki a hazai onkológia több területén is úttörő munkásságot vitt véghez.

Moskovits KatalinMoskovits Katalin szakmai életútját prof. dr. Bodoky György, az MKOT tiszteletbeli elnöke elevenítette fel, amivel egyben megindokolta azt is, miért döntött a díj adományozása mellett az MKOT elnöksége.

Moskovits Katalin méltatásában elhangzott: nagyon sok területen megelőzte korát. 1985-től 2006-ig vezette Budapesten a Tétényi úti kórház általa alapított klinikai onkológiai osztályát. 1986-ban onkológiai konzíliumi bizottságot hívott életre, ami az első magyarországi onkoteam-nek tekinthető. 1987-ben az osztályon belül megszervezte a fájdalom ambulanciát. Egy évvel később szociális gondozónőt vont be a daganatos betegek ellátásába, felismerve, hogy nem elég gyógyszereket adni a betegeknek, hanem komplex szemléletmódra van szükség. 1989-ben megszervezte a lymphoedemás betegek ellátását.

Az osztályon kívül is segített betegeinek. 1987-ben megalapította a Daganatos Betegekért Dél-Budán Alapítványt, amely egyike volt az első hazai civil szervezeteknek, amelyek a rákbetegek segítésére jöttek létre. Ehhez az irányvonalhoz tartozik, hogy 1988-ban életre hívta a TUBA (Tumoros Betegek és Barátaik) klubot, mely a daganatos betegek összefogásában úttörő szerepet töltött be, és szoros együttműködésben dolgozott hasonló osztrák és német betegszervezetekkel. 1989-ben közreműködött a Magyar Televízió daganatos betegekről és ellátásukról szóló filmjének az elkészültében.

Pro Oncologia díjA tudományos területen is jegyzik nevét. Már 1981-től részt vett nemzetközi klinikai vizsgálatokban, hazai és nemzetközi onkológiai kongresszusok rendszeres és aktív résztvevője volt. Az 1980-as évek elejétől megindította a fej-nyaki daganatos betegek regionális kemoterápiás ellátását. Négy könyvfejezet, több mint száz előadás és cikk szerzője. Nyolc évig dolgozott a Sugárterápiás és Onkológiai Szakmai Kollégium tagjaként, vezetőségi tagja volt a Magyar Onkológusok Társaságának, majd a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság alapító tagjává és tisztségviselőjévé vált.

– Moskovits Katalin sokunk bánatára 2006-ban nyugdíjba vonult. Döntése természetesen érthető, hiszen ekkortól kezdve több ideje jutott családjára, sokasodó unokáira. Visszavonulása ellenére azonban nem vesztette el kapcsolatát az onkológus társadalommal, mert az MKOT aktív tagja maradt – fogalmazott Bodoky György, majd Ruzsa Ágnes jelenlegi és Szánthó András korábbi MKOT elnökkel közösen köszöntötték az ünnepeltet.

Dr. Moskovits Katalin laudációja PPT formátumban itt elérhető.