Felhívás

• Nincs találat

David J. Kerr: Globális probléma a rákgyógyszerek magas ára

Vannak onkológiai gyógyszerek, amelyek a magyar betegek számára elérhetők, az angoloknak viszont nem, ott ugyanis az erre hivatott testület úgy értékelte: nem hasznosak annyira az adott terápiák, mint amennyibe kerülnek – nyilatkozta a Rákgyógyítás Magazinnak David J. Kerr, az Európai Klinikai Onkológiai Társaság (ESMO) korábbi elnöke.

David J. Kerr az MKOT kongresszusonA Nagy-Britanniában, Kínában, Koreában és az USA- ban egyaránt aktív, a világ vezető véleményformáló onkológusai között számon tartott professzor a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság 2016. novemberi kongresszusára érkezett Budapestre, ahol a hazai orvostársaság tiszteletbeli tagjává avatták.

A professzor megjegyezte: óriási különbségek vannak az országok egészségügyi költségvetésében, ám az egész világon probléma, hogyan szabjanak határt a kiadásoknak. Nem elegendő, ha egy több ezer dollárba kerülő terápia 6 hetet tud hozzáadni egy beteg életéhez, ez nem érdemi előrelépés, csak felemészti az egészségügyi forrásokat. A hatékonyság és a mellékhatások mellett nem lehet tehát figyelmen kívül hagyni a gyógyszerek árát sem, ám fontos, hogy a döntések átláthatók legyenek és a betegek is tudjanak róla.

David J. Kerr utalt rá, hogy a betegek egy részét feleslegesen kezelik, mert sok esetben nem tudni, kinél várható érdemi eredmény egy terápiától. Hangsúlyozta: szélesebb körben hozzáférhetővé kellene tenni olyan biomarkereket, amelyek előre tudják jelezni egy terápia hatékonyságát egy adott betegnél. A hatástalan kezelés ugyanis rossz a betegnek, másrészt pazarlás. Amint jelezte, a molekuláris genetika személyre szabottabbá teheti a gyógyítást, magas költségei pedig az általa megspórolt kiadások révén megtérülhetnek.

A professzor szólt arról is, hogy a rákbetegek civil szervezetei sokszor nem elég hatékonyak ahhoz, hogy érdemben képviselni tudják a tagjaik érdekeit. A betegeknek szóló üzenetként megfogalmazta: bárhol a világon, ahol egy ember szembenéz a rák diagnózisával, ugyanazon megy keresztül. Fontosabb ez a hasonlóság és sorstársközösség, mint bármely más különbség nyelvi, kulturális, életmódbeli vagy vallási téren. Megjegyezte: Ázsiától Európán át Amerikáig a tudományos világ azon dolgozik, hogy megoldásokat találjon – olvasható a Rákgyógyítás Magazinban.