Felhívás

• Nincs találat

Az ország minden részéből érkeznek a Daganatos Betegek Napjára

A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság X. Jubileumi Kongresszusához kapcsolódva 2018-ban is megszervezi az orvostársaság a betegszervezetekkel összefogva a Daganatos Betegek Napját. Elismert kutatók, orvosok, szakemberek előadásaival, kérdezési lehetőséggel, tematikus foglalkozásokkal, a tapasztalatcsere lehetőségével várják a résztvevőket november 7-én.

A 2 évente megrendezendő Daganatos Betegek Napját 2016-ban is nagy érdeklődés kísérte

Az idei rendezvény jelmondata: „Együtt az életért!” A szervezők vallják: együtt az orvosokkal, együtt a segítőkkel, együtt a sorstársakkal többet tehetünk az életért, az életévekért, az életminőségért, az életörömért.

Időpont: 2018. november 7., szerda
Helyszín: Danubius Flamenco Hotel – 1113 Budapest, Tas vezér utca 3-7.

A rendezvény házigazdája a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság és a Gyógyulj Velünk Egyesület. Társszervezők a Magyar Rákellenes Liga, a Tűzmadár Alapítvány, az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület és a Mályvavirág Alapítvány. Médiatámogató a Rákgyógyítás.hu portál és a Rákgyógyítás Magazin.

Az egész országból várják a betegeket és érintett családtagokat, mintegy 250 vendéget tudnak fogadni. A részvétel ingyenes, ám a helyszín korlátozott befogadóképessége miatt előzetes regisztráció szükséges a szervező betegszervezeteknél vagy egyéni jelentkezőknek a gaitz@congressline.hu címen.

Program:
9:00 – 9:40 Regisztráció

9:40 – 10:15 Megnyitó
– Gyógyulj Velünk Egyesület elnökének köszöntője (Kalotay Gábor)
– MKOT elnökének köszöntője (Dr. Pajkos Gábor)
– Rákgyógyítás.hu és Rákgyógyítás Magazin kiadójának köszöntője (Prof. Dr. Bodoky György)
Bemutatkozik:
– Magyar Rákellenes Liga
– Tűzmadár Alapítvány
– Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület
– Mályvavirág Alapítvány

10:15 – 10:35 Aktuális kutatási irányok az onkológiában, különös tekintettel az immunterápiára
(Dr. Végh Éva – Dél-pesti Centrumkórház Onkológiai Centrum)
10:35 – 10:45 Kérdések

10:45 – 11:05 Genetika – az örökölhető daganatos betegségekről
(Prof. Dr. Tímár József – Semmelweis Egyetem II. sz. Patológiai Intézet)
11:05 – 11.15 Kérdések

11:15 – 11:35 A fájdalomcsillapítás lehetőségei
(Dr. Bartos Balázs Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, Fájdalom Ambulancia)
11:35 – 11:45 Kérdések

11:45 – 12:05 Az alternatív terápiák kritikus megközelítése
(Prof. Dr. Fábián István Debreceni Egyetem Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék)
12:05 – 12:15 Kérdések

12:15 – 12:35 Lelki jelenségek és az onkológiai betegségek
(Rohánszky Magda Tűzmadár Alapítvány)
12:35 – 12:45 Kérdések

12:45 – 13:45 Ebédszünet

13:45 – 15:15 Csoportos foglalkozások
– I. Mozgásformák és sport a terápia alatt és után (Kapitány Zsuzsanna, gyógytornász)
– II. Mit egyek? Diéták rákbetegeknek: divatok és tények (Henter Izabella, dietetikus)
– III. Kihívások, negatív érzelmek, félelem, fájdalom, megküzdés (Rohánszky Magda, onkopszichológus)
– IV. Kreatív foglalkozás – művészetterápia

15:15 – 15:30 Kávészünet
15:30 – 16:00 Csoportbeszámolók és záróprogram

A program PDF formátumban innen letölthető.