Felhívás

• Nincs találat

Anesztéziai gépritkaságok a Honvédkórházban

A fővárosi Honvédkórház aneszteziológia-történeti kiállítása a műtéti altatástörténet emblematikus eszközeit mutatja be.

A tárlaton látható a Schimmelbusch maszk, amit 1890-ben készítettek és több mint 50 évig használatos volt. A fémkosárba gézlapokat raktak, arra csepegtették az étert, melynek gőzétől elaludt a beteg.
Kiállítják az első megtalált altatási jegyzőkönyvet, 1957. november 2-i keltezéssel. Ebben az időben már használatban volt a Dräger Romulus altatógép, mely korának „mercedese” volt és még ma is működőképes. Ez a készülék azért is értékes, mert a gyár németországi múzeumában sem található meg; néhány évvel ezelőtt egy új altatógépet adtak volna azért, ha ezt megkapják cserébe.

Szintén érdekesség a Medicor gyár MC-3 típusú katódsugárcsöves electro-cardioscop készüléke 1971-ből. A betegbiztonság a múltban is nagy hangsúlyt kapott a Honvédkórházban: az országban elsőként használták a kilégzett széndioxid monitorozását 1984-től. Egy valódi különlegesség a fémből készült, oxigén-adagoló „szemüveg” is.
A kiállításon külön vitrin foglalkozik a tábori anesztézia eszközeivel: a szükséghelyzetben végzett újraélesztés és a műtéti érzéstelenítés tárgyi feltételeinek bemutatásával, melyek hadrendbe állítását a 60-as évek végén, 70-es elején végezték el. A Medicor cég ARE (=Aneszteziológiai és Reanimációs Egység) készüléke már nincs gyártásban.

A kiállítás megnyitóval egybekötve a kórházban tudományos ülést is rendeztek a Honvédkórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztály megalakulásának 60. évfordulója alkalmából. Az ülésen az osztály dolgozói idézték fel az elmúlt 60 év történéseit és bemutatták a jelenlegi szakmai gyakorlatot is.
A Honvédkórház egyik legnagyobb osztályaként a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztály 215 dolgozója évente átlagosan 22000 beteg műtéti ellátásában segít, a két telephely intenzív osztályain pedig körülbelül 2000 beteget kezelnek.