Felhívás

• Nincs találat

Állami elismerések az egészségügyben az államalapítás ünnepén

A hagyományokat követve augusztus 20-hoz kapcsolódva adtak át állami kitüntetéseket az egészségügyben dolgozók számára.

Sulyok Tamás – a belügyminiszter előterjesztésére – állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából:

A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE POLGÁRI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZZA a hazai ultrahang-diagnosztika, a várandósgondozás és a szülészeti ellátás színvonalának emelkedését szolgáló odaadó munkája, a bababarát és családközpontú szülészeti ellátás fejlesztésével a születésszám emelkedését és az egészséges magzatok szövődménymentes megszületését elősegítő szakmai tevékenysége elismeréséül DR. TÓTH ZOLTÁN szülész-nőgyógyász szakorvosnak, az orvostudomány doktorának, a Debreceni Egyetem professor emeritusának.

A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE POLGÁRI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZZA

  • több mint öt évtizeden keresztül végzett, példaértékű orvosi tevékenysége elismeréséül DR. BALOGH ATTILA orvosnak, a XVI. kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata és a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat sebészének;
  • az onkológia területén végzett több évtizedes, kiemelkedő szakmai és tudományos tevékenysége elismeréséül DR. BODOKY GYÖRGY onkológusnak, a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet, Onkológiai Centrum centrumvezető főorvosának, egyetemi magántanárnak, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság alapítójának és tiszteletbeli elnökének;
  • több mint négy évtizedes, példamutató empátiával és szakmai elhivatottsággal végzett orvosi munkája és a praenatalis magzati  diagnosztika terén elért eredményei elismeréséül DR. BOLEMAN ISTVÁN szülész-nőgyógyász főorvosnak, a Magyar Szülészeti-Nőgyógyászati Ultrahang Társaság tagjának;
  • a hazai digitális mentőszolgálat működésének feltételeit megteremtő, példaértékű elhivatottsággal végzett munkája elismeréséül
    DR. CSATÓ GÁBOR főigazgatónak, az Országos Mentőszolgálat vezetőjének;
  • a gyermekgyógyászat területén végzett több mint négy évtizedes szakmai, intézményvezetői, valamint kutató- és oktatómunkája elismeréséül DR. FEKETE FERENC gyermekgyógyásznak, infektológusnak, klinikai farmakológusnak, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet orvosigazgatójának;
  • több évtizedes gyógyítómunkája és önkéntes mentőorvosi szolgálata, valamint a Máltai Mentőszolgálat hatékonyságát új mentési módszerek és eszközök bevezetésével segítő vezetői tevékenysége elismeréséül DR. HORVÁTH TAMÁS sebésznek, baleseti sebésznek, oxyológus szakorvosnak, a Váci Jávorszky Ödön Kórház, Baleseti Sebészeti Osztály osztályvezető főorvosának, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mentőszolgálata volt főorvosának;
  • több mint négy évtizede nagy hivatástudattal gyakorolt gyógyszerészi tevékenysége elismeréséül DR. MELCZER MÁRIA ÁGNES gyógyszerésznek, a békéscsabai Isteni Gondviselés Gyógyszertára tulajdonosának, a Magyar Gyógyszerészi Kamara Békés Vármegyei Szervezete elnökének;
  • több mint három évtizedes orvosszakmai és egészségügyi menedzseri tevékenysége elismeréséül DR. NAGY SZILÁRD fül-orr-gégésznek, a Semmelweis Egyetem klinikai főorvosának, a Nemzeti Egészségmegőrző Központ Nkft. ügyvezetőjének, a Soproni Egyetem címzetes egyetemi docensének;
  • a tüdőgyógyászat területén végzett több mint öt évtizedes kimagasló szakmai és vezetői tevékenysége elismeréséül RÁCZ GYULÁNÉ DR. SZEREDAY ILDIKÓ főorvosnak, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet Tüdőgondozója vezető főorvosának;
  • a hazai gyermekneurológia területén végzett több évtizedes gyógyítómunkája, különösen az epilepsziával, idegrendszeri fertőzésekkel küzdők ellátásában, valamint az országos gyermekstroke-központ kialakításában és vezetésében vállalt aktív részvétele elismeréséül DR. ROSDY BEÁTA gyermekgyógyásznak, gyermekneurológusnak, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet osztályvezető főorvosának;
  • szakterületén végzett több mint öt évtizedes kimagasló szakmai tevékenysége elismeréséül DR. SZAKÁCS ZOLTÁN főorvosnak, a Balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház – Rendelőintézet nyugalmazott szülész-nőgyógyász főorvosának.

A fenti kitüntetést vehette át továbbá:

  • DR. BATTYÁNI ISTVÁN radiológus, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának egyetemi docense;
  • DR. GÁTI ISTVÁN, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara Táplálkozástudományi és Dietetikai Intézetének egyetemi tanára;
  • DR. PÁSZTHY BEA gyermek- és ifjúságpszichiáter, csecsemő- és gyermekgyógyász, klinikai farmakológus, pszichoterapeuta szakorvos, kiképző családterapeuta, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Gyermekgyógyászati Klinikájának osztályvezető egyetemi docense;
  • DR. PETHŐ GÁBOR orvos, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetének intézetigazgató-helyettese, egyetemi tanár;
  • DR. PIFFKÓ JÓZSEF arc-, állcsont- és szájsebész szakorvos, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kara Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Klinikájának igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanár;
  • DR. RÁKÓCZI ILDIKÓ védőnő, a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara Egészségtudományi Intézetének tanszékvezető főiskolai docense, a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének alelnöke, a Prevenciós Kutatás-fejlesztési Központ igazgatója, az Aranypajzs tudományos folyóirat főszerkesztője;
  • DR. RÉBÉK-NAGY GÁBOR, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézetének egyetemi docense;
  • DR. SZAPÁRY LÁSZLÓ neurológus, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Neurológiai Klinikájának tanszékvezető egyetemi tanára, a Magyar Stroke Társaság elnöke.

A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE KATONAI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZZA

  • a rendőrség állományában, az egészségügyi szakterületen közel négy évtizede végzett, magas színvonalú szakmai tevékenysége elismeréséül DR. CSONKA ILDIKÓ r. o. ezredesnek, az Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórház, Speciális Rendeltetésű Centrum centrumvezető főorvosának

A MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT POLGÁRI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZZA

  • több évtizede nagy hivatástudattal gyakorolt gyógyszerészi munkája és értékes szakmai közéleti tevékenysége elismeréséül DR. PINTÉR LÁSZLÓ gyógyszerésznek, a kiskunhalasi Aranymérleg Patika gyógyszerészének, a Magyar Gyógyszerészi Kamara alapító tagjának
  • az orvosi informatika területén végzett, több mint négy évtizedes, magas színvonalú szakmai munkája elismeréséül DR. SURJÁN GYÖRGY orvos-informatikusnak, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ prevenciós és epidemiológiai szakértőjének, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kar, Digitális Egészségtudományi Intézete egyetemi adjunktusának;
  • több mint öt évtizedes, példaértékű orvosi pályafutása elismeréséül DR. TELKES ZOLTÁN LÁSZLÓ főorvosnak, a Visegrádi Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő orvosigazgató-helyettesének;
  • a város betegellátását több évtizede odaadóan szolgáló munkája elismeréséül DR. URBÁN MÁRIA MAGDOLNA csecsemő-gyermekgyógyásznak, háziorvosnak, Szolnok Megyei Jogú Város iskola- és ifjúsági orvosának;
  • több mint öt évtizedes, odaadó gyógyítómunkája, valamint elkötelezett szakmai közéleti tevékenysége elismeréséül DR. VÉGH RÓBERT ortopéd sebész szakorvosnak, főorvosnak, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, Ortopédiai Osztály nyugalmazott vezetőhelyettesének, a Bicske Barátok Egyesülete elnökének.

A MAGYAR EZÜST ÉRDEMKERESZT POLGÁRI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZZA

  • közel négy évtizedes odaadó szakmai tevékenysége és helyi közéleti szerepvállalása elismeréséül DR. ÁDÁM ANDRÁS háziorvosnak, Dávod község önkormányzati képviselőjének;
  • a pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint családjaik érdekében végzett több mint három évtizedes elkötelezett szakmai tevékenysége elismeréséül BERÉNYI ANDRÁS klinikai és addiktológiai szakpszichológusnak, a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ vezetőjének, a Forrás Lelki Segítők Egyesület és az Országos Közösségi Ellátások Egyesület elnökének, a Forrás Lelki Segítő Központ szakmai vezetőjének;
  • szakterületén végzett közel négy évtizedes, magas színvonalú szakmai és vezetői munkája elismeréséül DR. SÁRKÁNY ÁGNES
    aneszteziológiai és intenzív terápiás szakorvosnak, oxyológia és sürgősségi orvostan szakorvosnak, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Központi Aneszteziológiai, Intenzív Betegellátó és Sürgősségi Centrum vezetőjének, a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztály és a Sürgősségi Betegellátó Osztály osztályvezető főorvosának;

A MAGYAR BRONZ ÉRDEMKERESZT POLGÁRI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZZA

  • a hazai vérellátás minőségbiztosítási rendszerének kiépítése és működtetése terén végzett több évtizedes színvonalas szakmai munkája elismeréséül DR. JENEI BÉLA biológiai gyógyszerellenőrző szakgyógyszerésznek, az Országos Vérellátó Szolgálat Minőségbiztosítási Igazgatósága igazgatóhelyettesének, vezető auditornak;
  • az egészségmegőrzés és a prevenció iránt különösen elhivatott és eredményes gyógyítómunkája elismeréséül DR. KARAKÓ ERZSÉBET háziorvosnak, Hajdúdorog város háziorvosának, az Országos Mentőszolgálat ügyeleti szakorvosának, a Debreceni Egyetem Orvostudományi Kar címzetes oktató háziorvosának;
  • a betegek, elsősorban a szív- és érrendszeri problémával küzdők rehabilitációja érdekében végzett több évtizedes munkája elismeréséül
    DR. PALOTÁSNÉ FARAGÓ GABRIELLA gyógytornásznak