Felhívás

• Nincs találat

A HPV-elleni oltásokat értékelték

A The Lancet című brit orvostudományi folyóiratban megjelent tanulmányukban a kutatók a fejlett országokban 60 millió emberre kiterjedő 65 korábbi tanulmány eredményeit elemezték és meggyőző bizonyítékokat találtak arra, hogy az oltás „jól működik a méhnyakrák megelőzésében”, és egy évtizeden belül jelentősen csökkenteni fogja az ilyen betegségeket.

A kutatók összevetették az oltás megjelenése előtti és a fejlett országokban az oltási programok elindítása után nyolc évvel kimutatott adatokat a méhnyakrákot, a nemi szervi szemölcsök megjelenését és a rákot megelőző állapotban lévő sejtnövekedést illetően. Azt találták, hogy a HPV 16-os és 18-as típusának előfordulása a lányok 15-19 éves korosztályában 83 százalékkal csökkent, a 20-24 éves korosztályban 66 százalékkal. A nemi szervi szemölcsök előfordulása ugyanezen korosztályokban 67, valamint 54 százalékkal csökkent.

A rákot megelőző állapotban lévő sejtnövekedés eseteinek száma 51 százalékkal csökkent a 15-19 és 31 százalékkal a 20-24 évesek esetében – olvasható a The Lancet honlapján, amelyet az MTI szemlézett. A kutatók azt is kimutatták, hogy azokra is előnyös hatással van a vakcina, akiket nem oltottak be. A 15-19 éves fiúk esetében is mintegy 50 százalékkal csökkent a nemi szervi szemölcsök megjelenése, és a 30 fölötti nőknél is jelentős arányban. A csökkenés azokban az országokban volt jelentősebb, ahol szélesebb korcsoportokat oltottak be, valamint ahol többen kapták meg az oltást.

„Látjuk a csökkenést a HPV-törzsek és a méhnyak megbetegedéseinek megjelenésében, így minden jel arra utal, hogy a méhnyakrák előfordulása is csökkenni fog” – idézte David Meshert, az angol közegészségügyi intézet vezető kutatóját a BBC News.

Marc Brisson, a kanadai Laval Egyetem professzora, a tanulmány vezető szerzője elmondta, hogy tíz éven belül látni fogjuk a csökkenést a 20-30 éves nők korosztályában. Lehetségesnek nevezte a méhnyakrák megszüntetését – ami azt jelenti, hogy százezer emberre kevesebb mint négy eset jut -, ha jelentősen nő a beoltottak köre és az fenntartható marad.

A HPV rendkívül elterjedt kórokozó, amely rendellenes sejtosztódást, sejtburjánzást okozhat a szervezet laphámfelületein, a kézen-lábon, a hangszalagon, a szájüregben és a nemi szerveken. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által februárban közzétett adatok szerint mintegy 570 ezer új méhnyakrákos esetet diagnosztizáltak 2018-ban világszerte, ez a negyedik leggyakrabban előforduló daganatos betegség a nőknél. Évente több mint 310 ezer nő hal bele, többségük a szegényebb országokban, ahol az immunizálási program még alig létezik.

Magyarországon két oltóanyagot alkalmaznak, amelyeket a HPV néhány típusa ellen fejlesztettek ki, ezek védelmet nyújtanak a humán papillomavírus összesen kilenc típusával első alkalommal történő fertőzés ellen. Az oltások a vírussal már fertőzöttek számára nem nyújtanak védelmet.

Fontos azt tudatosítani: a védőoltás nem váltja ki a rendszeres nőgyógyászati szűrővizsgálatot!