Felhívás

• Nincs találat

A 2014-es MKOT kutatási pályázat nyertesei

Öt szakorvos vehette át az MKOT és a partnercégek közös kutatási díját a kongresszus díszvacsoráján. A pályázóknak az általuk tervezett, a daganatos betegek gyógyszeres kezelésével foglalkozó klinikai kutatási munkát kellett bemutatni. A pályázatokat az MKOT Tudományos Bizottsága (független bíráló bizottság) bírálta el, a díj félmillió forintos kutatási ösztöndíjjal jár. A díjazottak eredményeikről a következő MKOT kongresszuson előadást tartanak.

A díjazottak:

Dij_KelemenOlga_kockaDr. Kelemen Olga, Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet, Budapest
A Notch szignalizáció szerepe KRAS-mutáns nem-kissejtes tüdőrákban
A díjat felajánlotta: Boehringer Ingelheim

Dr. Végh ÉDij_VéghEva_kockava, Egyesített Szent István és Szent László Kórház, Budapest
A mikro-RNS-ek szerepének kutatása a sorafenibbel kezelt májsejtrákos betegek citológiai és szöveti mintáiban, valamint vérmintáiban
A díjat felajánlotta: GSK

 

Dij_DócsOttó_kockaDr. Dócs Ottó, Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Patológiai Intézet
Heterogenitás és gyógyszer-rezisztencia: hipoxia indukált biomarkerek szövettani vizsgálata colorectalis carcinomákban
A díjat felajánlotta: Roche

Dij_UhlyarikAndrea_kockaDr. Uhlyarik Andrea, HM Állami Egészségügyi Központ, Budapest
RAS vad típusú colorectalis carcinoma EGFR protein expressziójának szerepe az anti-EGFR terápia hatékonyságában
A díjat felajánlotta: Novartis

Dij_Tökés_Anna-Mária_kocka

Dr. Tőkés Anna-Mária, SE II. sz. Patológiai Intézet, Budapest
Az ösztrogénreceptor, progeszteron receptor és androgénreceptor expresszió jelentősége emlőrák távoli metasztázis-mentes túlélésének predikciójában
A díjat felajánlotta: MKOT

Gratulálunk a díjazottaknak, eredményes munkát kívánunk!