Felhívás

• Nincs találat

50 éves a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat

Az 50 éves jubileum alkalmából próbálják felkutatni azokat az egykori pácienseket, akik az elmúlt fél évszázadban gyerekként legyőzték a rákot.

Amint a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat közleménye rávilágít, a hatvanas, hetvenes években 10-15%-os túlélési eséllyel az esetek nagy százalékában halálos diagnózist jelentett a gyermekeknél a leukémia. Ez az arány mára megfordult, ma a leukémiával diagnosztizált gyermekek 80-85%-a meggyógyul. A szervezett munka, a támogatások, valamint a felajánlott szja 1%-ok közvetlenül a gyógyításra fordítása meghozta eredményét: akár Budapesten, Debrecenben, Szombathelyen, Miskolcon vagy Pécsett kerül be egy-egy beteg gyermek a kórházba, gyógyítása azonos elvek alapján, országos, sőt, szükség esetén nemzetközi együttműködés keretein belül történik.

„50 évvel ezelőtt három alapelvet fektettünk le, amit azóta is követünk. Egyforma színvonalú ellátást nyújtunk függetlenül attól, hogy az ország melyik pontján gyógyul a gyermek. Fontosnak tartjuk azt is, hogy mi, gyermekgyógyítók tanuljunk egymástól, egységes elveket kövessünk. Végezetül folyamatosan értékeljük egymás és saját munkánkat, hogy tovább fejlődhessen a gyógyító munka a gyermekek érdekében” – emelte ki Kriván Gergely, a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat elnöke.

Az 50 éves jubileum alkalmából azokat a „Gyermekgyógyultakat” is keresik Facebook oldalukon, akiket az elmúlt fél évszázadban ők gyógyítottak meg. Szeretnék, ha elmesélnék a történeteiket, hogy erőt adjanak azoknak, akik előtt még hosszú út áll a gyógyulásig. Van kinek erőt adni, hiszen évente több ezer daganatos beteg gyermeket kezelnek 8 gyógyító központjuk valamelyikében – minden évben átlagosan 250 új kis beteget vesznek fel.