Felhívás

• Nincs találat

29 új innovatív gyógyszer válik elérhetővé

Több mint kétéves előkészítést követően több terápiás területen összesen 29 új, az adott betegség kezelésében hatékony innovatív gyógyszer, illetve ezek indikációjának támogatásba történő befogadásáról döntött az egészségügyi kormányzat – derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.

Amint arról az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIMP) közleményében beszámol, üdvözlik az elmúlt évek legnagyobb számú gyógyszer-befogadásáról szóló döntést, és bíznak benne, hogy a készítmények a szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolítását követően minél hamarabb eljutnak a betegekhez. Annak érdekében, hogy a jövőben a magyar betegek ne várjanak ilyen sokat az új készítmények befogadására, az AIPM további szakmai javaslatokkal fordul a kormányhoz.

Az emberi erőforrások miniszterének rendeletéből kiderül, hogy a kormány hosszas előkészítést követően végül 29 új készítmény, illetve indikáció társadalombiztosítási támogatásáról döntött. A támogatásba most hivatalosan is befogadott készítmények számos onkológiai, haematológiai kórképet, a bélrendszer gyulladásos megbetegedéseit és egyéb más terápiás területet fednek le, és több ezer beteg gyógyulását, életkilátásainak javítását segíthetik. Segítséget jelentenek például onkológiai terápiás területeken az emlő- és tüdődaganatok, a prosztatarák, valamint a melanóma egyes fajtáinak, továbbá a myeloma multiplex, az ízületi gyulladásos megbetegedések, a sclerosis multiplex vagy a Chron-betegség kezelése során.

Dr. Holchacker Péter elmondta: a mostani döntés kétségkívül üdvözlendő, ugyanakkor egy ilyen örömteli helyzet arra is lehetőséget biztosít, hogy rávilágítson néhány olyan kérdésre, melynek megnyugtató kezelésével elkerülhetővé válik, hogy a továbbiakban is ilyen sokat és feleslegesen kelljen várnia a magyar betegeknek a következő befogadásra. Jelenleg az új, innovatív gyógyszerek támogatási rendszerbe történő befogadásának átlagos várakozási ideje Magyarországon ugyanis nemzetközi összehasonlításban is meglehetősen hosszú (hazánkban legutóbb 2016-ban volt érdemi gyógyszerbefogadás, miközben a V4-es szövetségeseink esetében az átlagos befogadási idő fél év), ami egyértelműen mutatja, hogy a befogadási rendszer számos ponton megerősítésre szorul. Az AIPM ennek kapcsán tavasszal eljuttatta 3 pontos stratégiai javaslatcsomagját a kormány képviselőinek, amit a közeljövőben további szakmai javaslatokkal egészít ki annak érdekében, hogy Magyarország versenyképessége e téren is megerősödjön. Ez utóbbihoz egyébként az is szükséges – hívta fel a figyelmet az AIPM igazgatója – hogy a gyógyszerbeszerzések keretében lebonyolított közbeszerzési eljárások ne szűkítsék a betegek hozzáférését az adott terápiákhoz.

Az új, innovatív gyógyszerek és terápiák transzparens, kiszámítható és rendszeres befogadása azért is kiemelten fontos, mert a mostani befogadások mellett továbbra is több mint félszáz innovatív terápia vár még befogadásra.