Felhívás

• Nincs találat

10 éves a Rákgyógyítás: előnyben a tudatos betegek

10 évvel ezelőtt, 2006 novemberében indult a Rákgyógyítás.hu portál. A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság szakmai hátterével működő portálon 2016-ban várhatóan 1,2 millió látogatást regisztrálnak. A főszerkesztő és az alapító-kiadó emlékezett meg a jubileumról az MKOT IX. Kongresszushoz kapcsolódó Daganatos Betegek Napján.

bpapplaszlo_betegnap_– A betegek felkészültségén és tudatosságán múlik, hogy mernek-e kérdezni vagy akár visszakérdeni. A talpraesett, a lehetőségeit ismerő, a terápiákat értő, a mellékhatásokra felkészülő és azok csökkentéséért tenni tudó betegeknek jobbak a kilátásaik. Sajnos sok daganatos beteg érzi úgy, hogy sodródik az árral és nincs érdemi ráhatása arra, ami vele történik. Ezen próbálunk változtatni – jelentette ki B. Papp László, a Rákgyógyítás Magazin és a www.rakgyogyitas.hu portál főszerkesztője a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság által meghirdetett Daganatos Betegek Napján.

B. Papp László elmondta: épp 10 évvel ezelőtt, 2006 novemberében indították el a Rákgyógyítás betegtájékoztató missziót, hogy a daganatos betegek és családtagjaik egy független, hirdetésektől mentes felületen tájékozódhassanak. A www.rakgyogyitas.hu honlapon havonta több mint 100 ezer látogatást regisztrálnak, a 15 ezer példányban kinyomtatott Rákgyógyítás Magazin pedig a becslések szerint minden negyedévben mintegy 40 ezer rákbeteget és hozzátartozót ér el az onkológiákon és betegszervezeteken keresztül. A lapot a Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért Alapítvány adja ki, szakmai hátterét pedig a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság biztosítja.

bodokygyorgy_betegnap_v– A művelt, tájékozott, a betegségbe és a kezelésekbe nem passzívan beletörődő, hanem önmagáért aktívan cselekvő betegek jobb eséllyel győzhetik le a rákot. A Rákgyógyítás az interneten és nyomtatásban is azt szolgálja, hogy a betegek között minél nagyobb arányban legyenek azok, akik kiállnak önmagukért, ismerik a jogaikat és lehetőségeiket – fogalmazott prof. dr. Bodoky György, mint a portál és a lap alapító-kiadója.

– Mi vagyunk az egyetlenek, akik egy ekkora hatékonyságú, hirdetésektől mentes, termékektől és szolgáltatásoktól független tematikus betegtájékoztató felületet birtoklunk, s országos szintű betegedukációs missziót működtetünk a daganatos betegek és hozzátartozók széles köre számára – tette hozzá Bodoky György.