Két hét alatt vizsgálják ki a daganatgyanút!

A daganatgyanús betegeknek 14 napon belül időpontot kell kapniuk diagnosztikai vizsgálatra és megszűnik az egynapos sebészeti ellátás volumenkorlátja – ezt is tartalmazza az a kormányrendelet-tervezet, amelyről zalakarosi előadásán, illetve az azt követő sajtótájékoztatón beszélt az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkára.

calendarZombor Gábor az egészségügyi alapellátó orvosokat tömörítő FAKOOSZ közgyűlésén tett említést arról, hogy egy tervezett rendeletmódosítás szerint a daganatgyanús betegnek 14 napon belül időpontot kell kapnia diagnosztikai vizsgálatokra. Az időpontot a háziorvos asszisztense kérné számára a területi egészségügyi szolgáltatótól. “Történelmi lépés lenne” rákényszeríteni a szolgáltatókat arra, hogy akinek erre nagy szüksége van, annak európai szintű betegellátást nyújtson hosszas várakozási idő helyett.

Az előadást követő sajtótájékoztatón az államtitkár az MTI kérdésére kifejtette: elkészült a finanszírozási kormányrendelet módosítása, amely a tervek szerint május 6-án kerül a kormány elé. A módosítás egyik legjelentősebb eleme a gyors diagnosztika, ami a betegbiztonságot szolgálja, de ehhez az egészségügyi szakma teljes összefogására van szükség. Ha a háziorvos a CT-, MR- vagy összetettebb laboratóriumi vizsgálatra nem kapja meg a betege számára a 14 napon belüli időpontot a területileg illetékes szolgáltatótól, azonnal jelzi az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (OEP). Ezt követően az OEP intézkedik, másik szolgáltatóhoz irányítja a beteget.

“A magyar egészségügy sok problémája mellett ez olyan ügy lehet, amiben a szakma irányítói és az egészségbiztosító a betegek érdekében tud összefogni”- jelentette ki Zombor Gábor. Hozzátette azt is, hogy a kormányrendelet módosítása összesen ötmilliárd forint felhasználását biztosítja majd. A gyorsabb diagnosztizálás mellett szerepel benne az is, hogy “volumenkorlát-mentessé” válik az egynapos sebészeti ellátás, ami átalakíthatja a fekvőbeteg-ellátás egy részének finanszírozhatóságát. Ez főként a kisebb kórházaknak jelent nagyobb lehetőséget, mert kisebb költséggel tudnak korszerűbb ellátást biztosítani.

A várólisták csökkentéséről szóló program jogszabályi leírása is ebben a rendeletmódosításban szerepel, hogy “pozitív ösztönzőkkel inspirálja a kórházakat és kórházi osztályokat a listák csökkentésére”. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a bejelentés kapcsán a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: “nagyon nagy lépés” lenne a 14 napon belüli diagnosztizálás elérése. Összességében az alapellátási törvény tervezetéről pedig azt mondta: nagyon sok kérdésben végre áttörést hozhat az új jogszabály.

Reagálások a bejelentésre:
Kásler Miklós, Bodoky György és Lakos István az Info Rádióban
A Gyógyulj Velünk Egyesület betegszervezeti állásfoglalása
Lakos István, a Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke a TV2 műsorában


Kapcsolódó cikkek

MKOT 2018. Minden jog fenntartva. Website by Ranlom