Betegjogok: mire panaszkodnak a páciensek?

Az ellátásra, a tájékoztatásra, a hangnemre és a várakozási időre panaszkodtak a legtöbben – derül ki a betegjogi központ 2013-as összesítéséből.

Nemcsak a betegek és hozzátartozóik fordultak betegjogi kérdésekben az OBDK-hoz, hanem egészségügyi dolgozók, sőt: intézmények is – derül ki a 2012 nyarán létrejött Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ elmúlt évről készült beszámolójából. Az összefoglaló szerint közel tízezer (9959) megkeresést regisztráltak a betegjogi képviselők, akiknek a száma év végére elérte a huszonötöt.

Legtöbb esetben a megfelelő egészségügyi ellátáshoz, a tájékoztatáshoz és az egészségügyi dokumentáció megismeréséhez való jog, valamint az emberi méltósághoz való jog sérelme miatt fordultak a betegek az OBDK képviselőihez. Mivel a korábbi évekkel összevetve a panaszok aránya hasonló, ez a jogvédelmi munkát végzőket arra ösztönzi, hogy a megsértett jogokra hangsúlyosabban odafigyeljenek.

Az intézményi ellátáshoz kapcsolódó bejelentések esetében a panaszosok közel 24 százaléka nem tartotta megfelelőnek az ellátását (panaszuk orvosszakmai vagy ápolásszakmai kérdéseket érintett), tíz százalékuk elégedetlen volt a betegtájékoztatással, közel 7 százalékuk az ellátásukat végzők hangnemét kifogásolta. A várakozási és előjegyzési idő miatt 4-5 százalékuk élt panasszal, de a beutalási renddel sem mindenki értett egyet. A jogvédők az egészségügyi ellátás egyéb területeiről is kaptak jelzéseket, így például a mentéssel, betegszállítással, gyógyfürdőkkel, gyógyszertárakkal, gyógyászati segédeszköz ellátással kapcsolatban. Számos megkeresés a hosszú várakozási időt kifogásolta a betegszállítás során.

A betegszállításnál maradva: az OBDK-nak sikerült elérnie egy olyan jogszabályi módosítást, amelynek köszönhetően rendeződött a betegek könnyűszerkezetű, összecsukható kerekesszékének szállítása is – a problémát a betegjogi képviselők jelezték a hozzájuk fordulók panaszai alapján. Egy másik jogszabályi módosításnak köszönhetően lehetővé vált, hogy a beteg maga is kivonatot vagy másolatot készíthessen az egészségügyi dokumentációjáról. Ez jelentősen meggyorsította a tájékozódást és az információk gyűjtését, ami nagyobb jogbiztonságot jelent az érintetteknek, és a betegjogi képviselők munkáját is segítette.

A 25 betegjogi képviselő biztosítja az országos lefedettséget, átlagosan megyénként egy jogvédő található, de Budapesten és Pest megyében (az egészségügyi szolgáltatók túlsúlya miatt) 8 nyolc teljesített szolgálatot. Az OBDK beszámolója szerint a betegjogi képviselők 2013-ban is kiemelt és különös figyelmet fordítottak az életkoruk, testi vagy szellemi fogyatékosságuk, egészségi állapotuk, illetve társadalmi-szociális helyzetük miatt kiszolgáltatott helyzetben levőkre – foglalta össze a jelentés lényeges pontjait a Weborvos.


Kapcsolódó cikkek

MKOT 2018. Minden jog fenntartva. Website by Ranlom