MKOT: új folyóirat, új arculat

Bemutatták a Klinikai Onkológia folyóiratot, debütált az MKOT új logója, weboldala, s egy médiapályázatot is elindítottak.

Szakorvosok, újságírók, szerkesztők, gyógyszeripari szakemberek vettek részt a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság budapesti sajtótájékoztatóján, ahol tudományos, szakmai és társadalmi szempontból is fontos bejelentések hangzottak el.

Prof. Bodoky György– 17 esztendővel ezelőtt alapítottuk a Magyar Klinikai Onkológiai Társaságot: nagyon nagy lépés volt ez az onkológia szakemberei körében, mert megmutatta, hogy a gyógyszeres daganatellenes kezelés megérett arra, hogy egy önálló tudományos társaság gyűjtse össze az ezzel a szakterülettel foglalkozó szakembereket – nyitotta meg prof. dr. Bodoky György, az MKOT tiszteletbeli elnöke a nyilatkozatok sorát. – Az orvostársaság az elmúlt 17 évben nagyon sok aktivitást fejtett ki, sok tudományos rendezvénynek, kiadványnak volt a gazdája, de igazán attól vált nagykorúvá, hogy elég erőt tudott magában felhalmozni ahhoz, hogy egy tudományos szakfolyóirat gazdájává váljon. Ez a folyóirat hivatott arra, hogy az onkológiával foglalkozó szakemberek számára a mindenkori legfejlettebb innovációkról a legfrissebb információkat – áttekintő közlemények formájában – biztosítsa. Nagy szó, hogy egy tudományos társaság, ami nagyon sok más tevékenységet is folytat, a mai gazdasági körülmények között egy újság fenntartását képes biztosítani. Ez igazolja a társaság erejét, szükségességét, s nagyon reméljük, hogy a jövőben is igazolja az MKOT létjogosultságát – folytatta Bodoky György.

Prof. Dr. Kopper László– Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez a folyóirat megjelenhetett. Bízom abban, hogy ez a támogatás töretlen lesz, s néhány év múlva büszkén tekintünk vissza azokra a példányokra, amelyek kikerültek ebből a munkacsoportból – kezdte gondolatait a folyóirat másik főszerkesztője, prof. dr. Kopper László. – Valaki azt mondta, hogy az ellenséggel úgy lehet a legkönnyebben elbánni, ha megismerjük a stratégiáját és a stratégián alapuló taktikáját. Ez a helyzet a daganatokkal is, hiszen bizton mondhatjuk, hogy a daganatok ellenségek, egyesek szerint az első számú közellenségek. Egyre többet tudunk meg arról, hogy a daganatok milyen trükkökkel próbálnak élni, hogyan lehet ezeket megelőzni, diagnosztizálni, gyógyítani. De azt is tudjuk, hogy sok van még hátra, mert az eredmények mellett kudarcokkal is szembe kell nézni. Hatalmas mennyiségű információ zúdul a nyakunkba napról-napra, nem olyan egyszerű kihámozni azokat az újdonságokat, amelyeket a mindennapokba is át lehet ültetni. Fontos, hogy legyen egy olyan fórum, ami segít az eligazodásban, segít abban, hogy a hatalmas mennyiségű molekuláris ismeretanyagban kiválasszuk azokat a pozitív tényezőket, amelyek segítenek az előrelépésben – hangsúlyozta Kopper László.

– Nyilvánvaló, hogy a tapasztalatokról egyénenként írott cikkek nagyon fontosak. De mi arra gondoltunk, hogy egy olyan folyóiratnak lenne létjogosultsága, ami segít eligazodni, összefoglal bizonyos területeket, s alkalmassá teszi arra az adott újságot, hogy a klinikai onkológusok számára biztos pontot jelentsen. A jövőben minden témán, s a daganatok legkülönbözőbb aspektusain végigmegyünk. Mivel a tudományterület multidiszciplináris, a klinikai onkológia nem sajátítja ki az egész újságot, hanem bevonja a kollégákat is, akik a legkülönbözőbb oldalakról vesznek részt az onkológiai gyógyításban – adott betekintést az új folyóirat szerkesztési elveibe a professzor.

– Nagyon fontos számunkra az új folyóirat, mert az onkológiában még nem volt kiadványunk – jelentette ki Cserni Tímea, a lap megjelenését gondozó Literatura Medica Kiadó egyik tulajdonosa, igazgatója. – Közel egy éves megelőző munkafolyamatot jelentett a folyóirat előkészítése, a munka jelentős része pedig az elmúlt hónapokban folyt: szoros, napi kapcsolatban álltunk a szerkesztőséggel. Mindig nagy élmény számunkra egy új lapot kiadni, ez egy igazi műhelymunka, ami az újabb lapszámok nyomán majd rutinná válik, viszont az elindítás mindig izgalmas – folytatta Cserni Tímea, majd megköszönte a támogatóknak az összefogást, ami által létrejöhetett a kiadvány.

2014. február 27-én MKOT sajtótájékoztató Budapesten– Eddig is volt az MKOT-nak honlapja, de az inkább egy statikus felületként működött, ami ma már nem tud kiszolgálni egy komoly, szerteágazó tevékenységet végző orvostársaságot, ez volt az indítéka az új MKOT portál létrehozásának – tájékoztatott B. Papp László webszerkesztő. Kiemelte: a társaság aktuális hírei mellett fontos és érdekes információkat is megoszt az MKOT a honlapon, ahol igyekeznek minél aktívabbá tenni az orvostársaság kommunikációját. Kiemelte a klinikai gyógyszervizsgálatok folyamatosan bővülő lajstromát, s hogy egy videoszekció is rendelkezésre áll majd, hogy akik nem tudnak ott lenni egy-egy MKOT kongresszus kiemelt szimpóziumán, azok is jelen lehessenek virtuálisan, s ezáltal ők is első kézből juthassanak hozzá azokhoz az információkhoz, amelyek elhangoznak. A honlapon külön szekciót kapott a Klinikai Onkológia folyóirat, ahol rendre bővülő információk állnak majd rendelkezésre, olvashatók az absztraktok, szerzői adatok is, s maga az újság is elérhető virtuálisan lapozható formában. B. Papp László elmondta: a folyóirat nyomtatott formában is széles körben terjesztett első és második lapszáma orvosi regisztrációval szabadon hozzáférhető lesz a honlapon, majd a harmadik lapszámtól válik előfizetésessé az újság, ami az MKOT tagjai számára ugyanakkor elérhető marad ezt követően is.

A nemzetközi tudományos eredmények hazai ismertetésére vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Kopper László úgy fogalmazott: „természetesen nem a saját köldökünket nézegetjük: a lapban megjelenő írások a legújabb nemzetközi eredményekre alapoznak. Vannak elméleti részek, amelyek segítenek egy-egy téma megértésében, majd a cikkek kifejtik azt, hogy ebből a gyakorlat mit profitálhat. Az elmélet rohan előre, olykor egymásnak ellentmondó információk is napvilágra kerülnek, ezért a cikkek egyben állásfoglalást is jelentenek.”

Sajtótájékoztató Budapesten 2014. február 27-énBodoky György kiemelte: „minden lapszámban szerepel külföldi szerzői is. A társaság rendkívül kiterjedt kapcsolatrendszerét felhasználva kimondottan a mi újságunknak írt cikkeket közlünk, az első lapszámban is a világ egyik legismertebb onkológusa ír a vastagbélrák elleni kezelési módszerekről. Az orvostársaság tiszteletbeli tagjai is a mai onkológia élő klasszikusai, akik meghatározzák ezt a szakmát. Büszkék vagyunk arra, hogy érezhetjük a támogatásukat és segítségüket.”

– A lapban szeretnénk a teljes hazai onkológiai tudásbázist megjeleníteni. Ha van is megosztottság egyes kérdésekben az orvosszakmában, a terápia kiszolgálásában ez nem létezik: azt a tudást, amit a betegek ellátásában tudunk, igyekszünk megosztani egymás között. Az újság segítség lesz abban, hogy az ország bármely pontján, bármely intézményben is kerül egy daganatos beteg ellátásra, azonos színvonalú ellátásban részesülhessen, ehhez a kollégák számára az egyik stabil információforrás a Klinikai Onkológia folyóirat lesz – fogalmazott Bodoky György.

A sajtótájékoztató napirendjén szerepelt az is, hogy az MKOT tudományos, valamint a Magyar Újságírók Országos Szövetsége szakmai partnerségével, a Rákgyógyítás.hu betegtájékoztató portál médiatámogatásával a daganatos betegek által alapított Gyógyulj Velünk Egyesület (GYVE) egy országos médiapályázatot indított el a vastagbélrákról. A pályázati kiírás részleteit dr. Lakos István, a GYVE elnöke ismertette.