Rendhagyó, de rendkívül tartalmas szimpóziummal készülünk!

Az MKOT vezetőségének meghívása az MKOT XI. Kongresszushoz csatlakozó online cégszimpóziumokra.

Tisztelt Kolléga!

Szeretettel invitáljuk az MKOT rendhagyó online rendezvényére! Alig egy éve, hogy meghirdettük az MKOT XI. Kongresszusát, melynek formáját és helyszínét rendkívülinek terveztük és nagy lelkesedéssel szerveztük. A sors úgy hozta, hogy ez a kongresszus valóban rendkívüli lett mind formájában, mind helyszínében, csak korántsem úgy, ahogyan elképzeltük… A 2020-as MKOT XI. Kongresszust a járványügyi helyzet miatt nem tudjuk megrendezni a tervezett módon idén novemberben, de vezetőségünk úgy döntött, hogy alternatív formában elkezdjük a konferenciát. Tesszük ezt azért, mert a COVID mellett a többi betegség – így a daganatos betegségek – sem váltak sajnos ritkábbá vagy tűntek el, és mert az ezen betegségek elleni eljárások továbbra is rendületlenül fejlődnek világszerte.

Küldetésünk, hogy az onkológiában dolgozó magyar kollégáknak a lehető leggyorsabban juttassuk el a legfontosabb szakmai újdonságokat, hogy ők azokat a betegágynál hosszabb és jobb minőségű életekké tudják konvertálni. Ennek a hitvallásnak a jegyében tesszük közzé az MKOT XI. Kongresszusához kapcsolódó cégszimpóziumok gazdag digitális anyagát, melyet online videók formájában tud szabadon megtekinteni.

Szeretnénk köszönetet mondani azon kollégáknak, akik ebben a rendkívüli időszakban is vállalták az előadások megtartását, páran közülük karanténból vagy a SARS-CoV-2 fertőzésből lábadozva álltak kamera elé! Köszönettel és hálával tartozunk a gyógyszercégeknek, akik valódi partnerséget mutatva lehetővé tették ezen virtuális szimpóziumok létrejöttét, nemcsak anyagi támogatással, hanem kimagasló szakmai programokkal is.

A 2020-as év valamennyiünk számára örökre emlékezetes marad, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy történelmi időket élünk. Kívánjuk mindannyiunknak, hogy pár év múlva emlékezzünk majd arra, hogy mi mindent tanultunk magunkról és a világról, milyen rezilienciát tanúsítottunk mind a szakmai, mind a magánéletünkben, valamint hogy miként váltak napok alatt máskor természetesnek hitt dolgok óriási értékké.

Kívánunk Önnek jó egészséget, sok erőt és kitartást az elkövetkező hetekre és hónapokra a személyes viszontlátásig, melynek hiánya egyre fájóbb!

Ha még nem rendelkezik szakmai regisztrációval tudományos folyóiratunk www.klinikaionkologia.hu oldalán, kérjük szánjon rá most egy percet az ingyenes és kötelezettségektől mentes regisztrálásra, hogy amikor napokon belül közzétesszük a cégszimpózium mintegy 12 órányi szakmai anyagát, már rögtön szabadon válogathasson a tartalmak között.

Magyar Klinikai Onkológiai Társaság vezetősége