HPV védőoltás és szexuális élet

Kisebb a kóros citológiai eredmények aránya azon kisebbségi etnikumú nők körében, akik akár csak a szexuális élet megkezdése után részesültek HPV elleni védőoltásban, szemben azokkal, akik egyáltalán nem kaptak védőoltást – írja a Sexually Transmitted Diseases című lap.

A bostoni egyetem közegészségügyi és orvosi karának munkatársai által vezetett kutatásban 235 olyan, 21 és 30 év közötti nő vett részt, akiknél rutin nőgyógyászati citológiai vizsgálatra került sor. A HPV-státuszra, a demográfiai adatokra és a szexuális magatartásra vonatkozó információkat a betegek önbevallása alapján gyűjtötték össze, majd azokat összevetették az elektronikus orvosi dokumentációval.

„Bár az adatok egyértelműen erősebb immunválaszt és a vakcina nagyobb hatásosságát jelzik a gentiális szemölcsökkel és a méhnyak diszpláziájával szemben azokban az esetekben, amikor a védőoltás beadására 14 éves kor előtt kerül sor, a mostani vizsgálat azt igazolta, hogy a HPV elleni védőoltás akkor is eredményesen csökkentheti a kóros citológiai leletek számát, ha a vakcináció a szexuális aktivitás megkezdése után történik” – magyarázza a közlemény egyik szerzője, dr. Rebecca Perkins, a bostoni egyetem szülész-nőgyógyász adjunktusa. (Az eredeti cikk ITT, a Medical Online interpretációja ITT olvasható.)

A vizsgálat időpontjában a résztvevők 41 százaléka kapott meg legalább egy adagot a HPV elleni védőoltásból, és az oltottak 97 százalékánál a szexuális aktivitás megkezdése után történt az oltás. A résztvevők 10 százalékánál jelzett a citológiai vizsgálat eltérést. A kóros citológiai leletek prevalenciája 65 százalékkal kisebbnek bizonyult a nők azon csoportjában, akik legalább egy adagot megkaptak a vakcinából, a védőoltásban egyáltalán nem részesült csoporttal összehasonlítva.

A szerzők szerint a HPV-vakcináció esetében folyamatos surveillance-ra van szükség a klinikai előnyök felismerése érdekében, különösen annak fényében, hogy igen kicsi azok aránya, akik felveszik az oltást, illetve a teljes oltási sorozatot megkapják, illetve a fiatal nők jelentős hányada csak a szexuális aktivitás megkezdését követően részesül az oltásban. „További vizsgálatok szükségesek a vakcina hatásosságának összehasonlítására a szexuális élet megkezdése előtt és után oltott nők esetében, elemezni kell a hatásosságot a beadott dózisok függvényében is, illetve meg kell határozni, hogy a vakcina milyen szerepet játszhat a „nyáj” (herd) immunitás kialakulásában” – teszi hozzá dr. Rebecca Perkins.

A HPV elleni hazai védőoltási program aktuális híre, hogy szülői beleegyezés birtokában októberben, ingyenesen megkaphatják az első, HPV elleni védőoltásukat a 12. életévüket betöltött lányok. Ez az első védőoltás egyébként, amellyel egy rosszindulatú daganat kifejlődése megelőzhető. Az októberben kezdődő iskolai oltáskampányban kiemelt feladat és szerep jut az iskolaorvosoknak és az iskolai védőnőknek. Az első oltás beadására idén októberben kerül sor, amit fél év múlva követ a második. A kampány független a tanintézet fenntartójától, minden egyes iskolára kiterjed, függetlenül attól, hogy magán vagy például egyházi oktatási intézményről van szó. Az őszi akció kezdetével Magyarország lesz a huszadik uniós állam, amelyben az önkéntesen felvehető védőoltások között megjelent a HPV.