A tápláltsági állapot is befolyásolhatja az onkológiai eredményességet

Az „Optimal Nutrition Care for All” (ONCA) kampányrészeként szervezték meg az I. ONCA Szakmai Workshopot: az esemény kiemelkedő szakmai fórumként szolgált a betegségekhez társuló alultápláltság kérdéskörének megvitatására.

A rendezvény szervezői az ONCA magyar munkacsoport tagjai: a Magyar Mesterséges Táplálási Társaság, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, a Betegszervezetek Magyarországi Szövetsége és a Magyar Táplálkozástudományi Társaság voltak.

Az egészségügyi ellátás sikere nemcsak magán az adott beavatkozáson múlik, hanem az egyén általános egészségi állapotán is, aminek a tápláltsági állapot fontos eleme. A megfelelő táplálásterápia bizonyítottan csökkenti a halálozást, és a szövődmények kialakulását. A 2014-
ben elindított nemzetközi Optimal Nutrition Care for All (ONCA) kampány a résztvevő országok nemzeti orvosszakmai, táplálkozástudományi társaságait és a betegcsoportokat abban támogatja, hogy hatékonyan tudják szűrni a kóros tápláltsági állapot kialakulásának kockázatát, az alultápláltság súlyosságát, és támogassák az optimális táplálás biztosítását országuk egészségügyi intézményeiben.

Magyarország 2023. októberében csatlakozott az ONCA kampányhoz, amely révén most megszervezték az első hazai szakmai workshopot. A tudományos program előadásai és kerekasztal-beszélgetései során neves hazai és nemzetközi szakértők osztották meg tapasztalataikat az alultápláltság egészségügyi, gazdasági és társadalmi hatásairól.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy a betegségekhez kapcsolódó alultápláltság nem csupán az érintett betegek egészségét veszélyezteti, hanem az egészségügyi ellátórendszert is jelentősen terheli. A betegséggel összefüggő alultápláltság becslések szerint csak Európában
legalább 30 millió embert érint. Az európai adatok szerint minden negyedik kórházba felvett beteg alultáplált vagy legalábbis közel áll hozzá, ami növeli a szövődmények kockázatát és veszélyezteti a gyógyulást.

A rendezvény egyik kiemelt előadása Dr. Sahin Péter, a Magyar Mesterséges Táplálási Társaság elnökének prezentációja volt, amelyben a malnutríció (alultápláltság) fogalmát, klinikai jelentőségét és előfordulási gyakoriságát mutatta be. Dr. Molnár Andrea, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége tudományos bizottságának tagja a malnutríció nemzetgazdasági vonatkozásairól beszélt. Dr. Tamási Péter, a Magyar Mesterséges Táplálási Társaság elnökségi tagja az alultápláltság szűrésének jelenlegi gyakorlatait és jövőbeli lehetőségeit elemezte, míg dr. Pálfi Erzsébet a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége tudományos bizottságának elnöke az egyes érintettek – orvosok, dietetikusok és betegek – szerepét fejtette ki az alultápláltság kezelésében.

A nemzetközi tapasztalatokat az olasz Antonella Lezzo, valamint Joost Wesseling, az ONCA nemzetközi hálózat ügyvezetője mutatta be, aki előadásában részletesen ismertette az Optimal Nutritional Care kezdeményezés célkitűzéseit és a nemzetközi együttműködés
fontosságát. A nap zárásaként egy szakmákon átívelő, multidiszciplináris kerekasztal-beszélgetést tartottak, amelyen orvosok, dietetikusok és betegszervezetek képviselői osztották meg álláspontjukat az alultápláltság elleni küzdelem lehetőségeiről. A workshop egyértelműen rámutatott arra, hogy az alultápláltsággal szembeni hatékony fellépéshez szoros együttműködés szükséges az egészségügyi szakemberek, kutatók, betegszervezetek és döntéshozók között. A döntéshozói oldalt az eseményen a Belügyminisztérium Egészségügyi Államtitkárságának szakértője képviselte.

A szervezők – miként közleményükben fogalmaztak – bíznak abban, hogy az esemény egy jó első lépés egy egységes, országos táplálási stratégia kialakításához, amely hosszú távon jelentős hatást gyakorolhat a hazai egészségügyi ellátásra és a lakosság egészségére.