WHO: emelni kellene a dohánytermékek adóját

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) el szeretné érni, hogy a dohánytermékekre kivetett magasabb adókulcsokkal csökkenjen a cigarettafogyasztás. A szervezetnek a dohányzásmentes világnap alkalmából kiadott közleménye szerint hatékony politika a dohányzás visszaszorítására, ha ezen termékek ára az adó révén emelkedik. A dohányzás az egyik vezető halálok a világon, mintegy 6 millió ember életéért felelős világszerte, Európában 1,6 millió embert öl meg. A dohányzás jelentősen mértékben járul hozzá a tüdőrák és a szívbetegségek kialakulásához.

A WHO becslése szerint ha valamennyi országban növelnék a cigaretták adóját 50 százalékkal, 49 millióval kevesebb dohányos lenne, és legalább 11 millió, dohányzásnak tulajdonítható halálesetet lehetne megelőzni. Átlagosan a dobozonkénti 10 százalékos áremelés a magas jövedelmű országokban 4 százalékkal csökkenti a dohánytermékek iránti keresletet, és mivel az alacsony-, illetve közepes jövedelmű országok lakosai érzékenyebbek az árváltozásokra, ott a kereslet mérséklődése a 8 százalékot is elérheti. 

A WHO azt ajánlja, hogy a dohánytermékekre vonatkozó adó legalább 75 százaléka legyen a kiskereskedelmi árnak a legnépszerűbb cigarettamárkák esetében. Közölték: a világszervezet európai régiójának 53 tagállamából 26 országban van adó a cigarettán és egyéb dohánytermékeken.

Magyarországon ez az adómérték a legmagasabbak közé tartozik Európában, a cigaretta fogyasztói ára 87 százaléka adó. Míg 2004-ben a dohánytermékek utáni adóbevétel 257 milliárd forint volt, 2009-ben elérte a 389 milliárd forintot – olvasható a közleményben.

Kiemelik, hogy 2012-ben jelentősen emelkedtek a költségvetés dohányzásból származó bevételei, elérték a 466 milliárdot, ami többi között a 2012-es háromszori jövedékiadó-emelésnek volt köszönhető.

A WHO megjegyzi, hogy a dohányzás okozta gazdasági teher azonban minden országban nagyobb a bevételeknél. 2010-ben a magyar lakosság dohányzása miatti közvetlen és közvetett kiadások meghaladták a 441 milliárd forintot, míg a dohányzással kapcsolatos állami bevételek 360 milliárd forintot tettek ki. A magyarországi dohányzáshoz köthető egyéni és állami kiadás, illetve az állam bevétele közötti különbség 80 milliárd forint veszteséget jelentett 2010-ben.

A WHO becslései szerint ha az adókat világszerte 50 százalékkal növelnék dobozonként, a kormányok 101 milliárd dollár bevételhez juthatnának, amelyet azután fel lehetne használni a rák, a szív- és érrendszeri betegségek és egyéb nem fertőző betegségek elleni küzdelemben, csökkentve a forráshiánnyal küzdő egészségügyi rendszerek terheit.

A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a dohányzás káros, egészségromboló hatásaira, és arra, hogy több szempontból is előnyös, ha valaki leteszi a cigarettát. Például a leszokást követő 10 év után a tüdőrák kockázata körülbelül a fele annak, mint amellyel egy dohányos embernek számolnia kell, és csökken a száj-, torok-, nyelőcső-, hólyag-, méhnyak- és hasnyálmirigyrák kialakulásának kockázata is csökken.

Magyarországon mindenki kérhet segítséget az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézetben létrehozott Dohányzás Leszokás Támogatási Módszertani Központ ingyenesen hívható zöld számán 06-80-442-044, illetve a www.leteszemacigit.hu honlapon.