Széchenyi-díjat kapott Hangody László ortopéd sebész

„Külön öröm, hogy közkórházban dolgozó gyakorló orvosként kaptam meg a Széchenyi-díjat, amit az egész magyar mozgásszervi sebészeti szakma elismerésének is tartok” – mondta az MTI-nek a Hangody László ortopéd sebész, traumatológus, aki a magas állami tudományos elismerést vehette át a Parlamentben.

HangodyLászló_vHangody László, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Traumatológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, az Uzsoki utcai Kórház Ortopéd-traumatológiai Osztályának vezető főorvosa több más endoprotetikai innovációja mellett a világon leggyakrabban használt modern porcfelszínképző eljárássá vált autológ oszteokondrális mozaikplasztika kutatása, kifejlesztése és klinikai gyakorlatba történő bevezetése során végzett, kiemelkedő színvonalú tudományos munkája elismeréseként kapta a Széchenyi-díjat.

„Egész életemben ugyanazon a munkahelyen, egy közkórházban dolgozom és azt gondolom, ez a díj olyan értelemben is elismerés, hogy lehet közkórházban is olyan tudományos munkát végezni, amely nemzetközi figyelmet és hazai elismerést kap” – fogalmazott Hangody László. Kiemelte, hogy az eljárást 25 éve, 1992-ben vezették be a műtéti gyakorlatba. „Az összes állatkísérletet, mérnöki munkát, szövettani feldolgozást Magyarországon végeztük el” – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy 1995-96-tól kezdett az eljárás a világon elterjedni és a mai napig a leggyakrabban, külföldön évente több mint 40 ezer alkalommal elvégzett modern porcfelszínképző eljárásnak számít. Ismertetése szerint az eljárás lényege, hogy az ízület nem terhelő részeiről vesznek el porcot csontalappal együtt és átültetik a terhelő részre, ami kopásnak van kitéve. Az autológ oszteokondrális mozaikplasztikát a térd és a boka mellett más ízületekben is el lehet végezni.

Hangody László rámutatott arra, hogy a kopásos betegségek a leggyakoribb mozgásszervi problémák, a hatékony porcfelszínképzés pedig egy olyan lehetőség, amellyel elkerülhetők az idősebb korban elvégzett ízületi endoprotézis-beültetések. A mozaikplasztika kifejlesztésének külföldi visszhangja kapcsán széleskörű nemzetközi tudományos kapcsolatokra nyílt lehetőség, amelynek révén Hangody László munkacsoportja további jelentős innovációkat ért el biodegradábilis porcfelszínképző vázszerkezetek és homológ porcátültetés terén.