Pszichoonkológiai konferencia lesz Budapesten

Kétnapos konferenciát szervez Budapesten a Magyar Pszichoonkológiai Társaság (MPOT). A kongresszus fő témája test és lélek elválaszthatatlan kapcsolódása, az élmények testbe-ágyazottsága, a betegség testet érő kihívásai, a jelenlét, a gondoskodás, az ápolás testet érintő, de mindig a lélekhez is szóló pillanatai. Kiemelt figyelemmel fordulnak azon szakemberek felé, akik a beteggel a leghosszabb időt töltik együtt, mindig elérhetőek, biztonságot nyújtanak, „testközelben” vannak.

Lelek_Jing_JangAmint arról Mailáth Mónika, az MPOT elnöke tájékoztatást adott, a konferencia első napján előadások hangzanak el, illetve megtartják az MPOT közgyűlését. A második napon workshop keretében nyílik lehetőség személyes betekintésre az MBCR-módszerbe, valamint feltárul a művészet- és meseterápia világa, daganatos betegségekben való alkalmazása. Megjelennek művészi alkotásaikkal volt páciensek is, akiknek gyógyulását alkotó munkájuk nagyban segítette. A kongresszus további fontos célja, hogy egységes, összetartó csapattá kovácsolja az onkológiai ellátásban különböző szakterületen dolgozó kollégákat.

Időpont: 2017. március 31. – április 1. (péntek, szombat)

Helyszín: Benczúr Ház, 1068 Budapest, Benczúr u. 27.

Az előadások 10 percesek, s 2 perc diszkusszióra nyílik lehetőség. A szervezők kérik, hogy a benyújtani kívánt előadások címét és rövid kivonatát 2017. február 22-ig juttassák el a következő e-mail címre: pszichoonkologiaitarsasag@gmail.com

Az absztraktok formátuma: maximum 20 sor, 12-es betűméret, 1,5-es sorköz

A konferencia – jelentkezési lapot is tartalmazó – első értesítője ide kattintva letölthető.